bezár
 

art&design

2012. 10. 05.
Őszi Kreatim vásár a Design Héten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hetvenöt iparművész több mint ezer új tárgya mellett varrodával, ékszer- és üveggyöngykészítéssel valamint fodrászattal is várják az érdeklődőket a Kreatim kortárs iparművészeti kiállításon és vásáron vasárnap az Iparművészeti Múzeumban.
 Az üvegcsarnokban mások mellett Lantos Judit kerámiáit, Barta Ágnes plexi ékszereit, a Nati 100% Pure Idea kreációit valamint táskákat, cipőket, lakástextileket és gyerekjátékok mutatnak be - mondta az MTI-nek Szabó Krisztina, a vásár egyik szervezője.

A bio szekcióban szörpöket és italokat, a Napfényes Cukrászdában pedig bio süteményeket kóstolhatnak meg az érdeklődők.
Az esemény résztvevői lesznek még a FISE 30 című kiállítás fiatal iparművészei, valamint A Magyar Formatervezési Díj 2012 tárlat formatervezői is. 
   
Napelemmel működő varrógéppel használt ruhákból újakat készít Szabó Eszter Ágnes Random Varrodájában. Első alkalommal találkozhatnak a látogatók Fehér Csaba Do it Yourself (DIY) fodrászatával, emellett lesz üveggyöngykészítés és szitanyomás a múzeum gyűjteményből származó art deco motívumok felhasználásával.
   
Szabó Krisztina kifejtette, hogy a kreatív vásárt minden évben négyszer rendezik meg, az őszit mindig a Design Hétre időzítik. "Az idei év fő témájához, a slow dizájnhoz igazodtunk mi is, ezért nagyon sok olyan művészt mutatunk be, akik újrahasznosított alapanyagokból dolgoznak" - tette hozzá.
   
A szervező azt is elmondta, hogy eredetileg az olaszok találták ki a "fast food" ellentettjeként a "slow food" elnevezést, ebből alakult ki a slow dizájn kifejezés is. Azt jelenti, hogy az alkotó helyi alapanyagokból, hagyományos technikával, kézzel készíti el az egyedi tárgyakat. 
   
Szabó Krisztina arról is beszélt, hogy a Kreatim abban tér el más vásároktól és attól lesz különleges, hogy ott az idősebb művészek és tanítványaik együtt mutatják be alkotásaikat. Nem a jelentkezés sorrendjét veszik figyelembe, hanem minőségi termékeik alapján szűrik a kiállító művészeket - összegezte a szervező.
   
A vásár délelőtt 10 órától este 6 óráig várja a látogatókat, további részletek a www.imm.hu oldalon olvashatók.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
Mozart in the Jungle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés