bezár
 

art&design

2012. 10. 19.
Kicsomagolták Cézanne festményét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kicsomagolták Paul Cézanne Kártyázók című festményét pénteken a Szépművészeti Múzeumban, ahol Cézanne és a múlt - Hagyomány és alkotóerő címmel nyílik 140 festményt, akvarellt és grafikát felvonultató nagykiállítás október 25-én.
 A párizsi Musée d'Orsay-ből érkezett olajfestmény egy öt műből álló ciklus része. A kép biztosítási értékét a kölcsönző kérésére titokban kell tartani, a sorozat egy másik kompozícióját azonban a katari királyi család tavaly 250 millió dollárért (70 milliárd forint) vette meg - érzékeltette a Cézanne főművei közt számon tartott kép jelentőségét a pénteki kicsomagoláson a Szépművészeti főigazgatója.
   
Baán László kiemelte, hogy a 300 milliárd forint biztosítási összértékű budapesti kiállítás megrendezését az eddigi legnagyobb összegű magyarországi múzeumi szponzoráció, az ING 120 millió forintos támogatása tette lehetővé.
   
A Geskó Judit kurátori koncepciója alapján, ötéves előkészítés után megvalósuló tárlat soha nem látott megközelítésben, a régi mesterek Cézanne-ra gyakorolt hatásán keresztül mutatja be a francia festő életművét - emelte ki a főigazgató.
   
Geskó Judit a pénteken kicsomagolt festményről elmondta, hogy az a Kártyázók-ciklus kétalakos kompozíciói közé illeszkedik, a Szépművészeti falán pedig a New York-i The Metropolitan Museum of Art-ból érkező, négyalakos Kártyázók mellett láthatja majd a közönség. A Metropolitan nemrég egy külön kamarakiállítást szentelt a sorozatnak - hívta fel a figyelmet a Szépművészeti által bemutatott anyag gazdagságára a kurátor.
   
Cézanne mintegy 100 munkája mellett a budapesti tárlat korábbi alkotók további 40 festményén, rajzán és szobrán keresztül vizsgálja a francia posztimpresszionista művész viszonyát a régi mesterekhez és ezzel összefüggésben Cézanne szerepét a klasszikus képzőművészet megújításában - jegyezte meg a művészettörténész.
   
Geskó Judit kiemelte a festő egy magyar vonatkozású művét: Adriaen van Ostade Parasztcsalád szobában című 1647-es képe ugyanis már akkor Magyarországon volt, mikor Cézanne egy - a kiállításon szintén bemutatott - reprodukción keresztül feldolgozta azt. A francia alkotónak ezt a magángyűjteményben őrzött művét 106 éve nem láthatta a nagyközönség.
   
Cézanne a régi mesterektől nem egyszerűen másolt - hangsúlyozta a kurátor -, hanem festészeti problémákat keresett, melyeket aztán saját látásmódja szerint vetett vászonra vagy papírra. A látogató így a kiállított alkotásokon keresztül nyomon követheti többek között Poussin, Michelangelo, Luca Signorelli, Goya, Delacroix, Courbet vagy Chardin hatását Cézanne művészetére.
   
A tárlat érdekfeszítő szekvenciákon át követi végig egy-egy téma "vándorútját": Raffaello Vénusza például Marcantonio Raimondi rézkarcán bukkan fel, mivel ennek a feldolgozásnak a mellékalakjai ihlették meg Cézanne-t, csakúgy mint Manet-t a Reggeli a szabadban című festménye - illetve most kiállított hasonló akvarellje - megalkotásánál.
   
A tárlatba természetesen bekerült a Szépművészeti egyetlen Cézanne-festménye, a Tálaló című csendélet is, amely mellé a világ 40 gyűjteménye - többek között a párizsi Louvre, a londoni National Gallery, British Museum és Tate Modern, a firenzei Uffizi, a bécsi Albertina és a washingtoni National Gallery of Art - kölcsönzött műtárgyakat.
   
Magyarország első Cézanne-kiállítása 2012. október 25-től 2013. február 17-ig lesz látogatható.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés