bezár
 

art&design

2012. 11. 16.
Új Dimenzió: Vimensio
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kreatív fiatalok számára hirdet ötletversenyt a Leonar3do, a számos szakmai díjat nyert háromdimenziós rajzoló szoftver magyar fejlesztőcsapata. November 20-ig várják az egymillió forint összdíjazású versenyre az érdeklődők jelentkezését, akiknek még sok éves tapasztalattal sem kell rendelkezniük, ugyanis a szoftvert a programozói tudás nélkül is bárki használhatja.
A Leonar3do a világon az első komplex virtuális valóság-termék, amellyel egy hagyományos személyi számítógépet is komplett interaktív 3D-s konfigurációvá alakíthatunk át. A monitoron elhelyezett szenzorok érzékelik a háromdimenziós szemüveg és egér helyzetét, így mindig a felhasználó fejpozíciójához megfelelő, valós benyomást keltő kép keletkezik. A termék segítségével gyakorlatilag a monitor előtti térben lehet például rajzolni, tervezni, képekkel tudunk interakcióba lépni, hiszen térbeli kiterjedést kapnak.

A versenyen való részvételhez tehát nem szükséges programozói tudás; a pre release állapotban lévő, a Leonar3Do technológiát használó Vimensio a világ legjobb, legkönnyebb és legélvezetesebb 3D oktatási szoftvere, amivel nemcsak oktatni és tanulni, hanem 3D oktatási tartalmat létrehozni is lehet. A termék hivatalos bejelentése és forgalomba hozatala 2013 januárja. Magyar fejlesztőknek kínálkozik most az a különleges lehetőség, hogy ötleteiket beépíthessék egy egyedülálló termék fejlesztésébe. A feladat olyan edukációs programok lefejlesztése, amelyet később különböző felsőoktatási intézmények használhatnak demonstrációs céllal.

November 20-ig várják tehát a szervezők a versenyzők jelentkezését. A legjobb ötleteket egy háromnapos rendezvényen, a Vimensio Mobil Weekend-en meg is valósítják, ahol szakavatott mentorok segítik majd a versenyzőket az alkotásban, majd egy szakmai zsűri választja ki a legjobbakat. A legjobb csapat 500.000 forinttal lesz gazdagabb, de számtalan különdíjjal is jutalmazzák a legtehetségesebb és legkreatívabb versenyzőket.

A rendezvény három napja alatt a versenyen kívül számtalan előadást is meghallgathatnak a versenyzők a 3D technológiát érintő témákban. A 3D Kreatív Innovációs Klaszterral együttműködve 2012. november 22-én 14.30-tól "3D MOST! – Az oktatás új dimenziója" címmel szakmai nap várja az érdeklődőket.

A verseny szabályai és további részletek a verseny honlapján, valamint a Facebook rajongói oldalán találhatóak. A rendezvény időpontja: 2012. november 22-24. Helyszín: Budapest Kommunikációs Főiskola, Rózsa utcai campus

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben

Más művészeti ágakról

Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
A Švejk a Vidéki Színházak Fesztiválján
irodalom

Záróakkord Záróakkord
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 7. nap
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés