bezár
 

art&design

2012. 12. 16.
Kínai harc egy olasz Buddha-szoborért
Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint háromszázezer euróért kelt el az a távol-keleti istenalakot ábrázoló szobor, mely kínai vevők tömegét vonzotta egy Genovában tartott árverésre.
Nem tudta, hogy kincs van a birtokában az a genovai férfi, aki ezer euróért adta el a szobrot egy helyi régiségkereskedőnek. Az alkotás ezután Buddha-szoborként került árverésre a Boetto aukciós házban.

Az árverésen derült ki, hogy másról és többről van szó – számolt be az olasz sajtó.

A szoborért megtelt kínai vevőkkel az aukciós terem. Küzdelmes licitáció végén egy ismeretlen kínai közvetítője szerezte meg a szobrot 307,5 ezer euróért.

A huszonhat centiméter magas bronzszobrot az olasz szakértők 19. századi, tibeti alkotásnak ítélték meg. Az újságok szerint valószínűleg ennél korábbi műről van szó, mely nem Buddhát, hanem Tarát, a könyörületesség istennőjét ábrázolja. A lótusz ülésben ülő női alak fedetlen mellét ékszerek borítják. Jobb kezében kis edényt tart.

Olaszországban még kevéssé ismert a keleti művészet, nem is tudtuk, mi került a birtokunkba. A kínai milliomosok viszont figyelmesen követik az európai árveréseket és amint meglátnak valamit, lecsapnak rá – nyilatkozta a Boetto tulajdonosa.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

A kék bársony mögött, a vörös szobában A kék bársony mögött, a vörös szobában
David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása a Műcsarnokban
art&design

Egy száz százalékosan magyar kiállítás Egy száz százalékosan magyar kiállítás
A Magyar Nemzeti Galéria Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében című kiállításáról
art&design

Az ő bajuk – nekem mi közöm hozzá? Az ő bajuk – nekem mi közöm hozzá?
Ezek a legszebb éveink? – Pályakezdő perspektívák

Más művészeti ágakról

A 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál sajtótájékoztatójáról
Annet Huizing: Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?
Crossover a Négyszoba Galériában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés