bezár
 

art&design

2013. 01. 23.
Kovalovszky Dániel erdőportréi
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először mutatják be Kovalovszky Dániel fotóművész nagyméretű erdőportréit Zöld csend címmel péntektől a Mai Manó Házban.
A tárlat azért kapta a Zöld csend címet, mert ugyan különböző helyszíneken, de erdőben készült mindegyik fotográfia, amely 1 méterszer 1,2 méteres méretben, különböző évszakokban fákat mutat be.

A most először kiállított hét erdőportréból a látogatók megismerhetik többek között a fatörzsekben megőrzött történések nyomait - mondta Czizek Gabriella, a kiállítás kurátora az MTI-nek.
   
Azért mutatják be ilyen nagy méretben a felvételeket, hogy a látogatókban azt az érzést keltsék, mintha egy valóságos erdőben lennének, ahol egy kicsit elmerenghetnek és megpihenhetnek. A felvételek meditációs képként is működnek - tette hozzá.
   
A most bemutatott fotográfiák 2011 és 2012 között készültek és a zöld pázsitos, virágzó tavaszi erdő, a piros színekben pompázó őszi, valamint a hóval borított csupasz erdő nyugalmát tárják a közönség elé. "A csendet keresem én is ezeken a helyeken. A csendet, amely elűzi belőlem a kósza zajokat és segít újra összerakni a széthullott darabjaimat" - mondja képeiről Kovalovszky Dániel.
   
Czizek Gabriella felidézte, hogy Kovalovszky pályáját fotóriporterként kezdte, majd egy idő után jutott el odáig, hogy nemcsak a világban zajló külső eseményeket örökítse meg, hanem a saját belső történeteit is.
   
A fotóművész erdőket megjelenítő munkái ugyan témájukban új alkotásoknak számítanak, de Kovalovszky folyamatosan készített sorozatokat, amelyek közül a kurátor kiemelte a csepeli gyártelepen 2009-ben készült, Emlékgyár című szériát.
   
Kovalovszky Dániel 1979-ben született, több csoportos és egyéni kiállításon vett részt Magyarországon, Szlovéniában, Szlovákiában és Lengyelországban, több alkotását díjazták a magyar sajtófotó pályázaton és 2008-ban a Junior Prima díjat is átvehette. 
   
A tárlat március 3-ig tart nyitva.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés