bezár
 

art&design

2013. 02. 01.
Meghalt Tardi Sándor festő- és grafikusművész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Életének 75. évében súlyos betegségben elhunyt Tardi Sándor festő- és grafikusművész - tudatta a családja az MTI-vel pénteken.
Tardi Sándor visszavonultan, egyedül élt mezőkövesdi házában és maga hívta ki a mentőket is. Egerbe vitték, megoperálták, de már nem tudtak rajta segíteni - mondta el az unokahúga. A művész hétfőn halt meg.
   
A festő és grafikus 1938. július 4-én született Mezőkövesden. 1963-ban végzett a Képzőművészeti Főiskolán, ahol olyan nagynevű művészek voltak a tanárai, mint Hincz Gyula, Barcsay Jenő, Kmetty János és Kádár György. A diploma megszerzése után egy évvel már egyéni kiállítása volt, amelyet később országszerte egyéni és csoportos tárlatok követtek, többek között Párizsban is részt vett nemzetközi grafikai kiállításon.
   
Tardi Sándor, aki korábban Tardi Kovács Sándorként is jegyezte műveit, az olaj-vászon képek mellett akvarellel, tollrajzzal és linómetszéssel is foglalkozott. Modern hangvételű alkotó volt, stílusa és világszemlélete a groteszk és a szűrrealizmus határát súrolta - írta róla Tasnádi András és Wehner Tibor művészettörténész.
    
Sokszor festette meg szülővárosát, Mezőkövesdet, utcáit, házait. Gyakran készített csendéleteket, hol klasszikus, hol konstruktivista stílusban és portrékat, alakokat enteriőrben.
   
Unokahúga közlése szerint nemcsak képeket, grafikákat, rengeteg könyvet hagyott hátra, hanem három kötetnyi saját kéziratot is a művészetről vallott nézeteiről, elbeszéléseket életéről.
   
Képei, rajzai megtalálhatók a nagy magyar közgyűjteményekben, galériákban, többek között a Szépművészeti Múzeumban is.
Tardi Sándor temetése február 5-én, kedden 12 órakor lesz a mezőkövesdi temetőben, a családi sírba helyezik végső nyugalomra.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Interjúsorozat a cirkuszról, változásokról, zártságról és nyitottságról, klasszikus és új találkozásairól
Ari Aster: Fehér éjszakák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés