bezár
 

art&design

2013. 02. 22.
Első bejárat: Munkásállam – A BUPAP új sorozata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Első bejárat: Munkásállam – A BUPAP új sorozata Első bejárat címmel februártól új sorozatot indít a BUPAP. Ezúttal nem városi sétákat szerveznek, hanem nehezen megközelíthető, engedéllyel látogatható vagy lezárt belső tereket látogatnak meg.
Első alkalommal a Munkásállam című festményt tekinthetik meg a résztvevők, amely Budapest egyik leghatalmasabb freskója, és a város frekventált pontján, a Jászai Mari téren található. Noha nap mint nap tízezrek haladnak el a Fehér Ház mellett, kevesen sejtik, hogy a képviselői irodaház fémdetektorai mögött Bernáth Aurél Munkásállam című alkotása található, melyet közelről csak az Országgyűlés képviselői és munkatársaik láthattak eddig. A Nyilván tartanak sorozat újlipótvárosi sétáján messziről már megnézhette a túra közönsége a freskót, most azonban a BUPAP különleges tárlatvezetést szervez.

Bernáth 96 négyzetméteres alkotását részletesen elemezni fogják, nemcsak a festményt, hanem a képet körülvevő épület történetét is bemutatva. Megtudhatják a résztvevők, hogy nézett ki Nagy Imre szemüveg nélkül, melyik színnel sakkozott Kádár János vagy éppen azt is, miért szántanak vietnami papucsban a földművesek. Szó esik Kádár János híres, 1986-ban a Time magazinnak adott interjújáról is.

Az épülettel kapcsolatos biztonsági intézkedések miatt azt kérik a szervezők, hogy ezúttal minden vendégük egyenként regisztráljon, feltüntetve személyi igazolványában szereplő nevét és az igazolvány számát (az adatokat nem szolgáltatják ki harmadik félnek).

Időpont: 2013. február 24. vasárnap, 10.30
Regisztráció kötelező!
JELENTKEZÉS ITT! 

A BUPAP a Facebookon: ITT.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)

Más művészeti ágakról

színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés