bezár
 

art&design

2013. 03. 05.
Hangos bélyeget hozott forgalomba a Magyar Posta
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
"Hangos" bélyeget hozott forgalomba a Magyar Posta Richard Wagner és Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulója alkalmából: a QR kódot tartalmazó postabélyegen okostelefon segítségével a Magyar Állami Operaház honlapján található hangzó és olvasható bicentenáriumi információkat érhetik el az érdeklődők.
A kedden forgalomba került ünnepi kiadás azért is különleges mert ez a Magyar Posta első QR kódot tartalmazó sorozata - adta hírül közleményben a vállalat.
   
A bélyegkép középpontjában a portrék, a háttérben a zeneszerzők műveire (A Rajna kincse és az Aida) utaló grafikai kompozíciók láthatók.

A bélyegkisívek Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész tervei szerint 50 ezer példányban az ANY Biztonsági Nyomdában készültek.
   
A két világhírű zeneszerzőre, illetve egy-egy alkotásukra legutóbb 1967-ben az Operák bélyegsorozatban megjelent bélyegekkel emlékezett a posta.

Akkor a nyolccímletű sorozat 1 forintos bélyegén a Don Carlost, az 1,70 forintos bélyegen pedig a Tannhäusert örökítette meg Gál Ferenc és Kékesi László grafikusművész.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Harsány mélymerülés Harsány mélymerülés
Tót Endre: Layout festmények 1988-1991
art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
A Phaeton tündöklése és bukása
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről

Más művészeti ágakról

Peter Jackson: Akik már nem öregszenek meg
színház

Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma
Csórics Balázs Lélektükrök című önismereti irodalmi estjének napok múlva is dolgozó visszhangjai
irodalom

Egy ember, egy színész és a nyolcadik kerület Egy ember, egy színész és a nyolcadik kerület
Pál Dániel Levente: Egy ember nyolcadik kerülete, Athenaeum Kiadó, 2019


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés