bezár
 

art&design

2013. 03. 24.
Keszthelyi képeslapokkal vált nyilvánossá a nemzeti digitális archívum
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Balatoni képeslapokból kiállítás nyílt szombaton a keszthelyi Balatoni Múzeumban, a tárlat megnyitójával egy időben a várost ábrázoló régi képeslapok adatbázisával vált nyilvánossá a nemzeti digitális archívum állományának első szelete.
Mintegy 40 ezer darabból áll a Balatoni Múzeum képeslap és fotótára, amelyből 1600 keszthelyi témájú lapot digitalizáltak eddig. Az adatbázis kétnyelvű, a magyar mellett angolul is segíti a kutatókat, érdeklődőket az eligazodásban - mondta a megnyitón Havasi Bálint, az intézmény igazgatója. Hozzátette azt is, folytatódik a balatoni képek és lapok feldolgozása, de internetes szavazáson dől el, hogy az északi vagy a déli part anyagát töltsék-e fel először.

Azt már Lovas Lajos, a Magyar Digitális Archívum és Filmintézet főigazgatója árulta el, hogy ez az első olyan szelete az archívum százezres nagyságrendű feldolgozott állományának, amely a nyilvánosság számára is megnyílt.

A főigazgató arról is beszélt, hogy az Európai Unió mintegy 25 millió dokumentumot tároló digitális könyvtárához hasonlóan a magyar archívum is a nemzeti gyűjtemény minél nagyobb hányadát kívánja elérhetővé tenni. A feldolgozott állomány gyarapításában a közmunkaprogram keretében kétszázan vettek részt nemrég, s egy újabb pályázat révén még nagyobb létszámmal szeretnék folytatni a digitalizálást és archiválást.

A Keszthelyen fizikai valójában is megtekinthető képeslap-kiállítás Sárosi István magángyűjtő mintegy 40 ezer darabos kollekciójából válogat. A Balaton és térségének tájait, településeit, jellegzetes épületeit, a tóhoz kötődő tevékenységet mutatja be a múzeumban szeptemberig látható csaknem 400 lap, amely közül egy 1898-as kiadású a legrégebbi.

A levelező- és képeslapok történetének legfontosabb állomásait ismertető Baráth Imre helytörténeti kutató a tárlat megnyitása alkalmából idézte fel, hogy 1869-ben a világon először az Osztrák-Magyar Monarchia postája bocsátott ki levelezőlapot. Egy esztendővel később pedig Franciaországban jelent meg az első olyan lap, amelyen már kép is volt.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

Gondolkodásunk módszereiről Gondolkodásunk módszereiről
Beszélgetés Falcsik Marival, Walter Isaacson: Leonardo Da Vinci – a zseni közelről című könyvének fordítójával
art&design

Publikus '90-es évek Publikus '90-es évek
A Publikus magánügyek. A 90-es évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításról a szentendrei MűvészetMalomban

Más művészeti ágakról

Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
színház

A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
Bánkitó, fesztiválemlék


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés