bezár
 

art&design

2013. 05. 16.
Kiállítás az MTVA-sok fotóiból
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Közfoglalkoztatottak fotóiból nyílt kiállítás Publicart címmel a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. székházának előcsarnokában csütörtökön Budapesten.
A mintegy 30 fotót bemutató tárlat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó- és Fotóarchívumának 58 közfoglalkoztatásban dolgozó munkatársa kezdeményezésére jött létre. 
   
A kiállítást megnyitó Kálomista Zsuzsa, az MTVA archívum és tartalomkereskedelmi igazgatója kiemelte, nagyon büszke a 2012 augusztusában indult közfoglalkoztatási programra. Az igazgató szerint a kiállítás arra is példa, hogy a programmal könnyebben átvészelhető a közfoglalkoztatottak számára "ez a nehéz időszak". "Ahogy látom, sokan örömet találtak ebben a munkában" - jegyezte meg Kálomista Zsuzsa, aki a tárlat fotóit magas színvonalúnak tartotta.
   
Talyigás Judit, a Sajtó- és Fotóarchívum vezetője elmondta, a Digitalizációs Program a Fenntartható Audiovizuális Örökségért (DIPRO) keretében 240 - döntően diplomás - közfoglalkoztatott dolgozik a közmédiánál. A tárlatról elmondta, hogy mindenkitől állítottak ki képet, aki hozott be saját fotót. Rámutatott, a kiállítók között van profi fotós, olyan, aki épp tanulja a szakmát, illetve olyanok, akik hobbi szinten művelik a fényképezést. A képek főként elkapott pillanatokról szólnak, de akad több csendélet is - jegyezte meg.
   
Szólt arról is, hogy néhány napja mutatták be közfoglalkoztatottakról szóló Közfoglalkoztatás másképp című kötetet, amelyben 42 interjút készítettek a programban résztvevő 28 és az MTVA állandó munkatársaként dolgozó 14 emberrel. A könyvben kapott helyet az a felmérés is, amely 191 közfoglalkoztatott és 91 állandó munkatárs megkérdezésével készült a munkatársak életkörülményeiről, életkilátásairól, munkakörülményeiről.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Más művészeti ágakról

irodalom

Civilizáció és zsigeri reakciók Civilizáció és zsigeri reakciók
Interjú Terézia Morával véletlenekről, önismeretről és arról, hogyan lesz mindebből irodalmi siker
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés