bezár
 

art&design

2013. 05. 19.
Boromisza Tibor emlékkiállítás Kaposváron
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Boromisza Tibor (1880-1960) festőművész több mint száz alkotása látható Kaposváron, a Festők városa hangulatfesztivál kiemelt eseményeként az Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában május 23-án megnyíló kiállításon.
A nagybányai művésztelep kiváló tehetségű művészét a 20. századi magyar művészek egyik kulcsfigurájaként tartja számon a művészettörténet.

A kiállítás kurátora Török Katalin művészeti író, aki a tárlat anyagát magán- és közgyűjteményekből válogatta. A képek között számos olyat is láthat a közönség, amelyek most kerülnek először nyilvánosság elé.

A fesztivál szervezői a négynapos rendezvényt ajánló programfüzetben a kiállításról kiemelik: a tárlat végigköveti a művész életének helyszíneit, bemutatva jelentős írói munkásságát is, és nagy teret szentel az időrendbe állított festői korszakok szokásosnál gazdagabb dokumentálásának.

A kiállítás kurátora és Jurecskó László művészettörténész a festőművészről megjelent monográfiában azt írta: Boromisza Tibor a modern magyar festészet sokáig elfelejtett, illetve nem megfelelően értékelt személye volt, akinek festészete akkor értékelődött át, amikor korai főművei előkerültek hazai és külföldi magángyűjteményekből. Az utóbbi időkben felfedezett művei azt igazolják, hogy Boromisza nem csak egy "két képes" festő (Fürdőzők, Nagybánya látképe), hanem a korszak meghatározó egyénisége - állítják a szerzők.

"A legnagybányaibb művész, a környékbeli tájak ábrázolása után figyelme egyre inkább a város felé fordul, ahol nem csupán annak közkedvelt részleteit, épületeit, terei, utcáit mutatja be, hanem a városban élő emberek mozgalmas életét, a piacok hangulatát, a bányákban, mezőkön, köztereken dolgozó munkások világát is" - írta Boromisza Tiborról a szerzőpáros.

Boromisza Tibor 1902-ben Ferenczy Károly budapesti magániskolájában kezdte tanulmányait. Két évvel később került a nagybányai művésztelepre, ahol a korai plein-air stílusba sorolható műveit gyorsan meghaladva - egy rövid római, müncheni és párizsi kitérőn át - 1906-ban jut el a nagybányai művészet megújítói, a neósok sorába.

1908-ra megtalálja saját stílusát, amelyhez sok segítséget nyújtott a magukat Köröshegyi festőknek nevező somogyi művészcsoport, akikkel 1908 és 1911 között dolgozott a Balaton partján. Képei az e körhöz tartozó festők alkotásainak társaságában jelennek meg a kaposvári kiállításon.

Az első világháború okozta szakmai és egzisztenciális vesztességek utáni újraépítkezés négy éve (1919-1922) Dunavecséhez és a Margitszigethez kapcsolódik. Mindkét helyen a közélettől, a politikától visszavonult életet élt és csak azzal foglalkozott, ami akkor őt a festészetben leginkább foglalkoztatta: a fényviszonyok ábrázolásának új megközelítésével.

Az 1922-től Szentendrén eltöltött közel öt év pályája csúcsának is tekinthető. Erre az időszakra esnek a magyar népi műveltség ősi emlékeinek a Nyitra mentén végzett kutatásai. Kiábrándulása a nyugati civilizációból a figyelmét és érdeklődését már korábban is kelet felé irányították - elkötelezett híve és követője lett a buddhizmusnak, aminek festészeti és írói gyümölcsei Szentendrén értek be.

Közéleti és szervező tevékenységet illetően pályájának a nagybányai után második legaktívabb időszaka 1930-tól egy tizenöt éves főváros központú korszaka. Ekkor hozta létre és másfél évtizeden keresztül vezette a Magyar Képírók Társaságát, akikkel a vidéket járva a képzőművészet eszköztárával dokumentálták a paraszti műveltség sajátosságait és értékeit.

A második világháború után, az elsőnél is sokkal súlyosabb anyagi helyzetbe került festőművész a családjával Keszthelyre költözött, ahol - ha a napi terhek engedték - a Balatont és környezetét festette.

A kiállításon Szita Károly, Kaposvár polgármestere köszönti a megjelenteket, egyúttal megnyitja a 13. Festők városa hangulatfesztivál több mint száz programot kínáló rendezvénysorozatát.

Boromisza Tibor emlékkiállítása július 28-ig látható a kaposvári kiállító teremben.


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)

Más művészeti ágakról

Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel lehetséges utakról, pályakezdésről, tanítványokról, aktuális munkákról
Frédéric Tellier: A tűzön át
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés