bezár
 

art&design

2013. 06. 08.
Megnyílt a Kogart kiállítóhelye Tihanyban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Borsos Miklósnak emléket állító állandó kiállítással és a kiemelkedő magyar festőművészek munkáit felvonultató időszaki tárlattal megnyílt szombaton a Kogart Tihany. A Balaton-parti településen szívében egész évben látogatható kiállítóhelyet Lévai Anikó nyitotta meg.
Lévai Anikó beszédében megemlékezett azokról, akik ezekben az órákban is az árvízzel küzdenek. A képzőművészet azonban a szépség megünnepléséről szól a legnehezebb időkben is - fűzte hozzá. Véleménye szerint a legsokatmondóbb, legszebb, legismertebb műalkotások ritkán születtek jólétben, ritkán születtek békeidőkben, mint mondta, a legjobb képzőművészek legmegrázóbb élményeikre alapoztak.

Lévai Anikó úgy vélte, három okból is jó helyre került a galéria: Tihanyban működik a képzőművészeti egyetem "kisművésztelepe", vagyis szinte minden fiatal művész megfordul itt hosszabb-rövidebb ideig, így a pályakezdő tehetséges fiatalok megtekinthetik a képzőművészet nagyjainak alkotásait.

Hozzátette: a Tihanyhoz sok szállal kötődött Borsos Miklós alkotásai eddig hiányoztak a Balaton-parti településről, a Kogart Tihanyban viszont mostantól állandó kiállításon mutatják be műveit. A harmadik ok, hogy Tihanyban számtalan turista megfordul, akik nemcsak a táj szépségét csodálják meg, hanem a galériának köszönhetően megismerik a magyar képzőművészetet is.

Lévai Anikó elismerően szólt Kovács Gábor műgyűjtő-üzletemberről és csapatáról, akinek az a küldetése, hogy a magyar közönség nyitottabbá váljon a kortárs művészetekre, ezért támogat fiatal, tehetséges művészeket, ezért bővíti a nemzetközi színvonalú kortárs gyűjteményt, amely döntően magyar alkotásokból áll. Kovács Gábor fáradhatatlanul dolgozik azon is, hogy a gazdasági élet szerepelőit bevonja a művészetpártolásba, divatba hozta a mecénásságot Magyarországon - emelte ki Lévai Anikó.

Tihany polgármestere, Tósoki Imre (Fidesz-KDNP) azt mondta: az alkotásokhoz szükséges inspiráló környezetet, nyugalmat a művészek mindig megtalálták Tihanyban, de hiányzott a településről egy művészeti galéria, ezért a Kogartot örömmel fogadták. A galéria nem csupán művészeti, hanem turisztikai célokat is szolgál, a felújított épület - amely egykor gyógyszertárnak adott helyet - pedig kiválóan illeszkedik az épített környezetbe.

Kovács Gábor, a Kogart tulajdonosa a megnyitón úgy vélekedett: az elmúlt tíz év tapasztalata az, hogy önmagunkat és országunkat meghatározni leghatékonyabban a művészeteken keresztül lehet. Tihany ebben a koncepcióban a lehető legjobb helyszín, hiszen egész éves látogatói forgalmával hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországot másképp ítéljék meg - tette hozzá.

A megnyitón részt vett Mádl Dalma, a néhai köztársasági elnök felesége, a Katolikus Karitász segélyszervezet jószolgálati nagykövete.

A Kogart Tihanyban a Borsos Miklós (1906-1990) munkásságát bemutató állandó kiállításon az alapítvány tulajdonában levő egész Borsos-életműből válogattak, így látható az anyagban 4-5 márványszobor, valamint portrék, figuratív rézdomborítások és plakettek is szerepelnek írókról, költőkről, kortárs művészekről.

Az első időszaki tárlat A tavasz ébredése - A modern magyar festészet születése a századelőn címet viseli. Az október 27-ig látogatható kiállításon olyan neves művészek több mint 40 alkotását tekinthetik meg az érdeklődők, mint például Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József, Egry József, Kádár Béla és Vaszary János.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Más művészeti ágakról

Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés