bezár
 

art&design

2013. 06. 11.
Kortárs képzőművészeti biennále a föld alatt Boszniában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagy érdeklődés mellett zajlik Josip Broz Tito néhai jugoszláv elnök boszniai atombunkerében a kortárs nemzetközi képzőművészeti biennále, a D-0 ARK Underground, amelyen Törökország és Horvátország a partner.
A Szarajevótól mintegy 40 kilométerre lévő Konjicban, a hegy gyomrában 300 méter mélyen 1953 és 1979 között épült atombunkerben másodszor rendezik meg a nemzetközi művészeti seregszemlét, amely szeptember 26-ig tart. 
   
Idén 19 országból 35 művész 70 munkája látható a nagy földalatti kiállítóhelyen, amelyet csak Tito bunkereként emlegetnek az emberek - mondta Edo Hodzic, a biennále igazgatója. A kétévenkénti képzőművészeti tárlat hivatalos nevéből a D-0 ARK katonai kifejezés, az ARK (Atomska Ratna Komanda) ugyanis atomháborús parancsnokságot jelent, a D-0 a létesítmény jele.
   
Branko Franceschi horvát művészettörténész, a kiállítás horvát kurátora a horvát és a bosnyák médiának azt mondta, hogy olyan alkotók munkáit válogatta ki a régióból, vagyis Boszniából, Szerbiából, Horvátországból, Montenegróból és Törökországból, akiket a mai valóság megjelenítőinek tart. Basak Senova, a tárlat török társkurátora azt emelte ki, hogy ez az egyedüli közös projekt a régióban. 
   
A 6500 négyzetméteres bunker 80 négyzetméterén Alfredo Pirrinek, a biennáléra meghívott neves olasz művésznek az az installációja is látható, amelyet bemutattak már Barcelonában, Párizsban, New Yorkban és Brüsszelben, és azt a kérdést feszegeti, hogy mi is az identitás. A közszolgálati olasz tévé, a RAI a helyszínen forgatott a biennáléról, a filmmel Nyugat-Európában is hírét vitte a bosnyák képzőművészeti tárlatnak. 
   
Andrea Zlatar-Violic horvát kulturális miniszter is fölkereste a konjici biennálét és azt mondta, imponáló a bosnyák kulturális szakemberek ötlete, hogy új funkciót adnak a katonai létesítményeknek. "Gondolkozni lehet az ilyen megoldáson Pulában is, ahol sok elhagyott katonai létesítmény van. Ezek bevonhatók lehetnének az oktatásba, kultúrába vagy a turisztikába" - hangsúlyozta a horvát miniszter.
   
Az első képzőművészeti mustrán, 2011-ben 15 ezer ember kereste fel az óvóhelyet és nézte meg a Time Machine alcímet viselő kortárs kiállítást.
A boszniai kormány 2009-ben határozta el, hogy megnyitja a hatalmas földalatti katonai létesítményt a nagyközönség előtt, majd a konjici kulturális vezető javaslatára képzőművészeti kiállítások rendelkezésére bocsátotta az óvóhelyet.
   
A D-0 ARK-ban több mint 100 helyiség található Tito hálószobájától a komplett kórházon át a parancsnoki vezérlőteremig.
   
A bunker a néhai elnök családja és legközelebbi munkatársai, politikai és katonai vezetők, mintegy 350 ember számára nyújtott teljesen biztonságos életfeltételeket fél éven át, és úgy építették meg, hogy 25 kilotonna erejű atomrobbanást is kibírjon. Tito egyetlen egyszer sem járt az atomóvóhelyen.
   
1992 és 1995 között, a délszláv háború idején a bosnyák hadsereg használta a bunkert, de a daytoni békeszerződés aláírása (1995. december 14.) után "katonailag nem perspektivikus egységnek" minősítették. A bosnyák létesítményt most is katonák őrzik.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben

Más művészeti ágakról

Julian Fellowes: Downton Abbey
színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés