bezár
 

art&design

2013. 06. 16.
Új igazgató a budapesti Szlovák Intézet élén
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az intézmény 20 éves működése óta először áll szlovákiai magyar igazgató a budapesti Szlovák Intézet élén. Hushegyi Gábor, aki egy hónapja vezeti az intézetet, a pozsonyi Comenius Egyetemen filozófia-esztétika szakon diplomázott, tanított az egyetemen, majd művészettörténettel és művészetkritikával foglalkozott.
Az új igazgató az MTI-nek elmondta: nemcsak a kulturális és művészeti életet, hanem a szlovák tudományos eredményeket, a gazdaságot és a turizmust is be akarja mutatni az intézeti programokban. Szeretné elérni, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokban alkotó, egymásra odafigyelő programok szülessenek. Közölte: be akarja mutatni az új szlovák filmeket, mert az együttgondolkodás jó példáját adja a legújabb filmtermés.

Példaként Dusan Trancík Történelemóra című dokumentumfilmjét említette, amelyet szlovákiai szlovák, magyarországi magyar és szlovákiai magyar tannyelvű gimnáziumban forgatott arról, hogy a tanárok miként adják elő és a diákok hogyan értékelik Trianont.

Felidézte Prikler Mátyás fiatal szlovákiai magyar rendező játékfilmjét, amely idén készült és a szlovák-magyar együttélésről szól Köszönöm, jól... címmel.

Hushegyi Gábor erősíteni akarja a párbeszédet a tudományos élet képviselői, a két ország tudósai, fiatal kutatói között. Fontos évfordulókról is megemlékeznek, olyanokról, amelyek más-más megítélés alá esnek a két országban. Ezekről kiállításokat, filmvetítéseket és történészi beszélgetéseket akar szervezni.

Szlovákia 2016 második fél évében az Európai Unió soros elnöki tisztét fogja betölteni, és erre is készülnek már.

Az intézet feladatai között szerepel a törődés a magyarországi szlovák kisebbséggel - hangsúlyozta Hushegyi Gábor.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
A Fausttól a Szívlapátig. Kortárs könyvek a középiskolában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés