bezár
 

art&design

2013. 06. 21.
Lovagrendek találkozója Patcán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lovagrendi találkozót tartanak szombaton és vasárnap a Somogy megyei Patcán. A Katica tanya hetedszer fogadja az ország különböző részéből érkező hagyományőrző csapatokat, hogy igazi középkori hangulatot varázsoljanak a Kaposvárhoz közeli szabadidőközpont várába.
A szervezők tájékoztatása szerint a látványos rendezvényre több mint 150 lovagot várnak. Nemcsak bajvívásban szerzett jártasságukat mutatják meg, hanem betekintést engednek egy középkori vár életébe is.
   
A látogatók megismerkedhetnek a korabeli népek szokásaival, ételeikkel, táncaikkal, kipróbálhatják a fegyverforgatás mesterségét, magukra ölthetik a korhű ruhákat. 
   
A kétnapos program kínálatában szerepel tüzes íjászat és vívóverseny, továbbá lovagi játékok és csatajelenetek résztvevőinek is szurkolhatnak a nézők. A legnagyobb látványosság a vár elfoglalásáért vívott harc lesz, amelyben a lovagok mindegyike részt vesz.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról

Más művészeti ágakról

irodalom

Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban
Margó 2019 - Jón Kalman Stefánsson és Sigríður Hagalín Björnsdóttir
irodalom

Történelemleckék és egyéb történetek Történelemleckék és egyéb történetek
Margó 2019 – Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve, Nádas Péter: Leni sír, Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak és Kukorelly Endre: CéCéCéPé
irodalom

Leülni vagy nem ülni? Leülni vagy nem ülni?
A 2019-es Margódíj-átadó
irodalom

Irodalmi határátlépések Irodalmi határátlépések
Margó 2019 – Borges: Tangó, Molnár T. Eszter: Teréz, vagy a test emlékezete és kortárs kínai science fiction


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés