bezár
 

art&design

2013. 07. 01.
Sörfesztivált rendeznek Veszprémben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Legalább 33-féle házi kézműves sörkülönlegességgel és további, nemzetközileg ismert sörökkel ismerkedhetnek meg azok, akik részt vesznek a hét végén az I. Veszprémi Sörfesztiválon a Historia Kertben.
A fesztiválon mintegy tíz sörfőzde mutatja be kézműves söreit, közöttük több különlegességet, például a szezonális lagert homoktövissel és bazsalikommal főzve, a Kapucinus Söröstyént, amely egy erős vörös sör, vagy a különböző gyümölcsös söröket.
   
A rendező Hotel Histora Malomkert Sörházában látványfőzdében lehet betekinteni a sörfőzés titkaiba, és ízelítő is kapható az itt készülő házi sörökből, amelyek kizárólag természetes alapanyagokból készülnek, tartósítószer hozzáadása nélkül.
   
A sörfesztiválon pénteken háromtól mutatkoznak be a sörfőzdék, a sörkóstolót sörjátékok, sörös vetélkedők, kvíz, könnyűzenei programok kísérik, este nyolckor pedig a Belmondo együttes koncertezik.
   
Szombaton már kettőkor nyitnak a sörfőzdék, s ekkor kezdődik a Veszprém Megyei Kutató Mentőszolgálat kutyás bemutatója is. Délután egyebek mellett gasztronómiai show lesz a Paprika TV közreműködésével, Mitev Viktor országos mixerbajnok pedig söröskoktélokat alkot. Este nyolckor a Hollywoodoo ad koncertet.
   
Vasárnap néptánc is várja az érdeklődőket, este hétkor a Wetwood együttes koncertezik, kilenckor pedig átadják a háromnapos kvízjáték nyertesének a fődíjat.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
Cséfalvay András: Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad
art&design

A sérülés variációi A sérülés variációi
Kontrolltól az elengedésig - Galériatúra a Budapest ArtWeek szervezésében, 2019. április 13.

Más művészeti ágakról

Jonathan Levine: Csekély esély
VOLT Fesztivál, 2019. június 26.
Interjú Schilling Árpáddal érvényesülésről, a fiatalok lehetőségeiről és elsősorban: színházról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés