bezár
 

art&design

2013. 07. 15.
Több mint négyszáz Picasso-művet loptak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint négyszáz Picasso-művet loptak el két év alatt Catherine Hutin-Blaynak, a festőművész nevelt lányának a házából - állítja az örökös a Le Parisien című párizsi napilapnak adott interjúban.
Az utóbbi évtizedek egyik legmerészebb lopássorozatára véletlenül derült fény két évvel ezelőtt, amikor az egyik képet eladásra kínálták az egyik párizsi galériában.  
   
"A lopások 2005 és 2007 között történtek, és amikor 2011-ben rájöttem, mindenkit gyanúsítottam. Aztán eljutottunk Freddyhez, aki Sylvie Baltazart-Eonnál (egy híres műkereskedő örökösénél) is dolgozott. Sylvie és én szomszédok voltunk.

Én azóta elköltöztem, de most is barátnők vagyunk. Soha nem adtam oda a kulcsokat Freddynek, nem voltam vele bizalmi viszonyban. Kertészkedett a házamnál és közben kihasználta a helyzetet, és másolatot készített a kulcsokról" - mondta a lapnak, a 65 éves Catherine Hutin-Blay, aki Picasso második feleségének, Jacqueline-nak egy előző kapcsolatból született egyetlen lánya, és 4 éves korától nevelte őt a festő.
Elmondása szerint Freddy Munchenbach feltételezhetően 407 művet vitt el a házból, amelyek között voltak rajzok, akvarellek, kollázsok, valamennyi alkotás 1930 és az 1970-es évek között készült.
   
Catherine Hutin-Blay anyja 1986-ban bekövetkezett halála után egy hatalmas Picasso-gyűjteményt örökölt, és az ő tulajdonába került a dél-franciaországi Aix-en-Provence közelében található Vauvenargues kastélya is, amelyet 1958-ban vásárolt Picasso. A festő és Jacqueline itt vannak eltemetve. Ebből a gyűjteményből szemezgetett az örökös szerint Freddy.
   
Catherine Hutin-Blay akkor kezdett el gyanakodni, amikor a Picasso-hagyatékot gondozó egyesület felhívta, hogy megtudja: ő adta-e el azokat a műveket, amelyeket eladásra kínáltak fel Párizsban.
   
"Odamentem a szekrényhez, hogy megnézzem, ott vannak-e a művek, és nem voltak ott. Ez robbantott ki mindent" - mesélte az örökös.
A két évig tartó nyomozással egy "jól szervezett összeesküvést" göngyölített fel a rendőrség, a Picasso-műveken kívül ugyanis Joan Miró, Vaszilij Kandinszkij és Alberto Giacometti alkotásai is eltűntek a kastély melletti házból, ahol a híres műtárgykereskedő lánya lakott. Nála is Freddy végzett rendszeresen kisebb házi munkákat.
   
A rendőrség szerint a két házból legalább hatszáz műtárgy tűnt el kétmillió eurós (584 millió forintos) értékben. A lapnak arról nincs információja, hogy letartóztattak-e már valakit az ügyben, a nyomozás jelenleg is folyik, és eddig 22 alkotás került elő.   
   
Három évvel ezelőtt 271 eddig ismeretlen Picasso alkotás került elő egy francia nyugdíjas villanyszerelő, Pierre Le Guennec tulajdonából, aki még az 1970-es években dolgozott a művésznek. A 71 éves férfi a Picasso-művekkel teli bőrönddel maga állított be az elképedt családhoz és azt mesélte, hogy ő szerelte be a riasztóberendezéseket a "mester" tengerparti villáiban.

A több mint 60 millió euró (17,5 milliárd forint) értékűre becsült műveket állítása szerint közvetlenül Picassótól illetve a festő halála után, feleségétől, Jacqueline-tól kapta ajándékba.

Ezt a történetet azonban a hat örökös közül egyik sem tartotta hihetőnek. Szerintük elképzelhetetlen, hogy Picasso ekkora értékben adományozott volna a műveiből ugyanannak a személynek, ezért rendőrségi eljárás indult az ügyben.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont
Pólya Zsombor Vonalkázás című munkájáról
art&design

Szörnyek, emberi ruhában Szörnyek, emberi ruhában
A Bestiárium című kiállításról a Rugógyár Galériában
art&design

Védtelen belsőnk humoreszkjei Védtelen belsőnk humoreszkjei
Fensterblick - Michael Fanta és Király Gábor kiállítása az Osztrák Kulturális Fórumban
art&design

Harsány mélymerülés Harsány mélymerülés
Tót Endre: Layout festmények 1988-1991

Más művészeti ágakról

Interjú Kárpáti Tiborral könyvről, a pixelek mai felhasználásáról és külföldi munkáiról
irodalom

Huszonegyedik #12 Huszonegyedik #12
A Másik domesztikálása
irodalom

Egy ember, egy színész és a nyolcadik kerület Egy ember, egy színész és a nyolcadik kerület
Pál Dániel Levente: Egy ember nyolcadik kerülete, Athenaeum Kiadó, 2019


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés