bezár
 

art&design

2013. 08. 21.
Új modern művészeti múzeummal gazdagodhat Berlin
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új képzőművészeti múzeum építését tervezik Berlinben, hogy méltó körülmények között mutathassanak be egy világhírű modern festménygyűjteményt, amelyet egy műgyűjtő házaspár adományozott a német fővárosnak.
A többek között René Magritte, Joan Miró, Salvador Dalí, Frida Kahlo, Max Ernst és Mark Rothko műveiből álló gyűjtemény otthona a szerdán ismertetett tervek szerint Berlin egyik leghíresebb tere, a Potsdamer Platz mellett lehet egy több mint 13 ezer négyzetméteres múzeumépületben, amelyben számos további - berlini múzeumokban szétszórtan látható - modern műalkotást is elhelyezhetnek. 
   
Heiner és Ulla Pietzsch még 2010-ben adományozta gyűjteményét Berlinnek, azzal a feltétellel, hogy állandó kiállításon mutatják be az összes képet. A gyűjtemény befogadására eredetileg a Gemäldegalerie-t - a régi mesterek alkotásait őrző fővárosi képtárat - szemelték ki, de a terv heves bírálatokat váltott ki. Végül egy szakértői bizottság az összes elképzelhető lehetőség vizsgálata alapján arra a megállapításra jutott, hogy a legcélszerűbb egy új múzeum felépítése, a legalkalmasabb helyszín pedig az úgynevezett Kulturforumhoz tartozó Neue Nationalgalerie szoborkertjével szomszédos üres telek. 
   
A Neue Nationalgalerie eleve a Berlinben őrzött modern műkincsek egyik fő kiállítóhelye, az új múzeummal együtt pedig végre létrejöhet egy múzeumi központ, amellyel a német főváros a modern képzőművészet területén is felzárkózhat a világvárosok élvonalába, London, Párizs és New York mellé - érvelnek a szakértők. A projektre 130 millió eurót kell fordítani, ami hatalmas összeg, de így is az építkezés a leggazdaságosabb megoldás - teszik hozzá.
   
A Pietzsch-gyűjtemény az egyik leghíresebb modern festészeti magángyűjtemény. A mintegy 150 alkotás összesített értékét 120 millió euró körülire becsülik.
   
Az első elképzelésben nem szerepelt a Kulturforum bővítése. A Pietzsch házaspár gyűjteményét úgy akarták elhelyezni, hogy a Gemäldegalerie jelenlegi gyűjteményét átköltöztetik a Múzeum-szigetre. A tervet egyebek között azért bírálták, mert azzal fenyeget, hogy a költözés miatt akár éveikig raktárba kényszerül számos világhírű alkotás, köztük Dürer-, Caravaggio- és Rembrandt-művek.

A szerdán bemutatott megvalósíthatósági tanulmány szerint ez a megoldás igen költséges is lenne, a Múzeumszigeten több mint 370 millió eurót emésztene fel a régi mesterek műveinek méltó elhelyezése.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről
art&design

A sérülés variációi A sérülés variációi
Kontrolltól az elengedésig - Galériatúra a Budapest ArtWeek szervezésében, 2019. április 13.

Más művészeti ágakról

Interjú Pálos Gergely operatőrrel kétlakiságról, kapcsolatépítésről, valamint a svéd és a magyar fényviszonyok különbségeiről
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
Esterházy az Ódry Színpadon
VOLT Fesztivál, 2019. június 26.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés