bezár
 

art&design

2013. 08. 24.
Szép cigányaim - Schild Tamás fotókiállítása a budapesti Balassi Intézetben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Borsodi, zalai és dél-dunántúli cigányok és környezetük elevenedik meg Schild Tamás fotóművész Szép cigányaim című kiállításán, amely keddtől látható a budapesti Balassi Intézetben.
Arcokat, hangulatokat, a cigány emberek mindennapi életét, gesztusait, bánatát és örömét örökítette meg a fotóművész a kiállítás harminchat felvételén.

Az elmúlt öt évben rögzített képek nem szociofotók. "Nagyméretű felvételeimen a perifériára szorult szereplők szépségét emelem ki" - mondta Schild Tamás az MTI-nek.

Kezdetben szülőhelyére, Sásdra tért vissza, hogy lefotózza gyerekkori, családi ismerősét és annak rokonait. Majd a környező falvakba, köztük Magyarhertelendre, később a Balaton vidékére, például Karádra, Borsod megyébe, többek között Rakacára és Rakacaszendre is ellátogatott.

Ismerős cigányokon és családjaikon keresztül kereste fel a képek szereplőit. "Volt, hogy örültek nekem. Előfordult, hogy a szomszédok képei láttán üzentek, fotózzam le őket is" - idézte fel Schild Tamás. Hozzátette: sokszor hosszú folyamat volt, mire a megfelelő felvételeket elkészíthette, de a kiállítás fotói között olyanok is vannak, amelyek az első találkozáskor születtek.

Schild Tamás nem használt stúdiót, világítást vagy bármilyen más eszközt a fotózáshoz. Mindig azzal a fénnyel dolgozott, amely a helyszínen rendelkezésre állt. Azt is elmondta, hogy a Szép cigányaim című sorozatot először 2011-ben mutatta be a budapesti Kolta Galériában, majd Brüsszelben, Luxembourgban, Varsóban és Pozsonyban állították ki változó képanyaggal.

Az autodidakta fotográfus kamaszkorában kezdett el fényképezni. A pécsi egyetem magyar-angol szakán 1984-ben szerzett diplomát, majd tanított, később tolmácsolással is foglalkozott. Az Hommage á Van Gogh című képpel 2008-ban megnyerte a Magyar sajtófotó pályázat művészet kategóriájának első díját, 2013-ban pedig a Magyar Művészeti Akadémia nagydíját. Munkái több egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek Magyarországon és külföldön egyaránt.

A Szép cigányaim október 10-ig látható a Balassi Intézetben.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
art&design

Publikus '90-es évek Publikus '90-es évek
A Publikus magánügyek. A 90-es évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításról a szentendrei MűvészetMalomban
art&design

Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban
Élménytúra a Szépművészeti Múzeumban

Más művészeti ágakról

Interjú Pálos Gergely operatőrrel kétlakiságról, kapcsolatépítésről, valamint a svéd és a magyar fényviszonyok különbségeiről
irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés