bezár
 

art&design

2013. 09. 07.
Moszkvában és Vlagyimirban lép fel a Kecskemét Táncegyüttes
Kegyes Csilla, az MTI tudósítója jelenti:
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hétvégén az orosz fővárosban, majd Vlagyimirban lép fel a Kecskemét Táncegyüttes.
Harminc fős csapattal érkeztek Moszkvába, ahol épp szombaton ünneplik a nagyváros napját. A hétvége mindkét napján bemutatkoznak a Kolomenszkojéban lévő múzeumparkban, a Moszkvai Nemzetközi Folklórfesztiválon. A jövő hétfőn már a Vlagyimirba, a Zolotoje Kolco (Arany Gyűrű) nemzetközi néptánc és népzenei fesztiválra utaznak tovább.

A Folklórfesztiválok Nemzetközi Szövetsége magyarországi irodája ajánlására hívta meg őket Vlagyimirba az orosz kulturális minisztérium. A Moszkvától mintegy 200 kilométerre északra lévő történelmi városban szeptember 9. és 14. között zajlik a rendezvény - mondta Lukács László, az együttes vezetője az MTI-nek. Elsősorban kecskeméti és kiskunsági, valamint erdélyi táncokból állították össze programjukat.

A fesztiválok nem az egyetlen bemutatkozási lehetőséget jelentik számukra Oroszországban. Két táncospárjuk színesítette szerdától a Moszkvai Nemzetközi Könyvkiállítás és Vásár magyar standjának programját, ami azért is volt megtisztelő feladat, mert Magyarország az idén a nagyszabású rendezvény díszvendége. A táncosok több alkalommal is sikerrel léptek fel a könyvvásár közönsége előtt.

A 37 éve működő Kecskemét Táncegyüttes az idén már nyolc csoportot indított el. Az egészen kicsi gyerekektől a hatvanas éveikben járó felnőttekig minden korosztály képviselteti magát náluk. Moszkvába és Vlagyimirba magukkal hozták az ötvenes generációt képviselő táncosokat is, akik egy kicsit nosztalgiázhatnak, míg a többiek most fedezik fel maguknak Oroszországot. A 18-20 éveseknek különösen új az orosz környezet.

Bár az időjárás nem kedvez a nagyváros felfedezésének, a hangulat remek, a moszkvai nemzetközi folkfesztivál többi résztvevőjével remek hangulatot varázsoltak szálláshelyükön, és ezt ígérik a fellépéseken is.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

F(r)aktúra F(r)aktúra
PAF- F(r)acture / Pintér András Ferenc kiállítása az Art.Salon:Társalgó Galériában

Más művészeti ágakról

színház

A hetedik te magad légy A hetedik te magad légy
Mérlegen a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó
irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés