bezár
 

art&design

2013. 09. 14.
Megnyílt a Kalocsai Paprika Fesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szombaton megnyílt a 24. Kalocsai Paprika Fesztivál, valamint a 17. Paprikás Ételek Főzőversenyét az érseki városban.
Török Ferenc (Fidesz), Kalocsa polgármestere köszöntőjében kiemelte, hogy a város legnagyobb ünnepe az elmúlt évtizedek alatt nemcsak a világhírű fűszernövénnyel, hanem az itt élő emberekkel is egybeforrt. Az érseki város évről évre büszkén ad ízelítőt kultúrából, hagyománytiszteletből, vendégszeretetből - fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a fesztivál történetében pénteken először rendeztek szakmai konferenciát a paprikáról.

A rendezvényen részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki köszöntőjében elmondta: megtiszteltetés számára, hogy a Szent István Kalocsai Paprika Lovagrend tagjává választják, pedig ellenzi, hogy hivatalban lévő politikus bármilyen kitüntetést kapjon.

"Egyetlen különös oka van annak, amiért ezt a megtiszteltetést elfogadom (…), hogy önök előtt a kalocsai paprikagyár" egykori segédmunkása áll - mondta a miniszter, visszaemlékezve az 1978-as paprikaszüretre, amikor két hónapig rakodómunkásként dolgozott az egykori "Forradalmi ezred" előfelvételis sorkatonájaként a város melletti földeken.

A rendezvény helyszínét megtöltötték a főzőverseny résztvevőinek sátrai, amelyekben a karcagiak hagyományos birkapörköltje, marhapörkölt, gulyás és még számtalan paprikás étel főtt a bográcsokban. A váráscsarnokban pedig világrekord-kísérlet folyt: harminc méter hosszú paprikás kalács "kácsi" készült.

A fesztiválra kilátogatók a helyi népművészetből, a város és a környező települések táncosainak tudásából is ízelítőt kapnak. Kalocsa erdélyi testvértelepülésének, Székelykeresztúrnak és a szerbiai Kúlának a tánccsoportja is bemutatkozott.

Vasárnap paprikalovag-választás és folklórműsor színesíti a programot, majd tűzijátékkal ér véget a fesztivál.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről

Más művészeti ágakról

Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
színház

Megtisztulás elvitelre Megtisztulás elvitelre
Ábel Stella Psyché-interpretációja. Monodráma, ami szó szerint a székhez szegez
irodalom

A tudatosság határai A tudatosság határai
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 3. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés