bezár
 

art&design

2013. 09. 22.
ÁTLÁTÁS 2.0 pályázati felhívás fiatal kurátorok számára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
ÁTLÁTÁS 2.0 pályázati felhívás fiatal kurátorok számára A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója Átlátás 2.0 című projektjéhez szakmai múlttal rendelkező fiatal kurátorok jelentkezését várja.
Az Átlátás 2.0 projektről:

Az Átlátás 2.0 a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 2011/2012-es programjának folytatása, egy többállomásos kiállítás-sorozat, melynek célja, hogy professzionális szakmai lehetőségekhez juttassa az FFS alkotóit és programban résztvevő fiatal kurátorokat.

Lehetőséget biztosít számukra egy hosszabb távú együttműködésre, melynek során a kiválasztott kurátorok és alkotók közös munkájukat több hónap alatt készíthetik el. A projekt kimondottan arra koncentrál, hogy egy kiállítás kitalálása, felépítése, elméleti és gyakorlati vonzatai megosztva, alkotó és kurátor közös munkájaként valósuljanak meg, illetve, hogy olyan képességek gyakorlását segítse elő, mely egy kiállítás létrejötte során felmerülhetnek: időmenedzselés, tervezés, térben való gondolkodás, munkafolyamatok prezentálása és dokumentálása, valamint a kommunikáció, közös párbeszéd elősegítése.

Éppen ezért olyan fiatal, tapasztalattal rendelkező kurátorok jelentkezését várjuk, akik készek egy ilyen típusú, körülbelül fél évet igénybe vevő közös munkára. A programban résztvevő kurátorokat pályázati úton választják ki a kiállítóhelyek képviselői és a projekt FFS-es koordinátorai. (Az alkotói pályázatokat a kurátorok, a galeristák és a projekt vezetői közösen zsűrizik egy későbbi időpontban.)

Minden kiállítás egy kurátor és egy alkotó/alkotócsoport közös munkája során valósul meg; a projektidőszak során a kurátornak és az alkotónak közös, zártkörű prezentációt kell készítenie a munkafolyamatról, annak alakulásáról. A kiállítások 2014 márciusában és áprilisában, egymást követve nyílnak meg.

Jelentkezés módja, határideje:

- szakmai önéletrajz
- motivációs levél (max. 2000 karakter)

Figyelem! Az Átlátás-projekt korábbi résztvevői az idei programban való részvételre nem pályázhatnak!

A pályázat leadási határideje 2013. október 4. éjfél. A határidőn túl beérkező pályázatokat nem fogadnak el.

A jelentkezéseket az ffslevelek@gmail.com e-mail címre várják!

A kurátori pályázat eredményének várható kihirdetése: 2013. október 8.
A kurátorok munkáját az FFS projektenként 25 ezer forinttal támogatja.


Résztvevők:

Art Bázis - Telek Balázs
Casati Art Corner Galéria - Gyenge Nóra, Erdős Gábor
Faur Zsófi Galéria - Faur Zsófi
Fiatalok Képzőművészeti Stúdiója Egyesület - Flohr Zsuzsi
GODOT Galéria - Kozák Gábor
Várfok Galéria - Kovács Krisztina
Viltin Galéria - Somosi Rita

Az Átlátás 2.0 projekt vezetői: Barta Edit és Trembeczki Péter.

További információ a fenti emailcímen, illetve az info@ffs.hu-n kérhető Barta Editnél.

A kiírás időpontja: 2013. 09. 18.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről
Cséfalvay András: Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad

Más művészeti ágakról

Interjú Pálos Gergely operatőrrel kétlakiságról, kapcsolatépítésről, valamint a svéd és a magyar fényviszonyok különbségeiről
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
Jonathan Levine: Csekély esély


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés