bezár
 

art&design

2013. 09. 29.
Itthon vagy!-hétvége - A tiszai halászat hagyományait elevenítették fel Szolnokon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hagyományteremtő szándékkal, először rendezte meg a tiszai hal napját vasárnap Szolnok önkormányzata. Az esemény a tiszai halászat és horgászat megismertetésével, valamint az ezekhez kötődő hagyományok, értékek felelevenítésével hangulatos színfoltja volt az Itthon vagy!-hétvége gazdag programkínálatának.
A rendezvény tömegeket vonzott Szolnokon a Tiszai hajósok terére, amely a rendezvény idejére halászfaluvá változott. Hivatásos halászok mutatták be a hálókötés, csomózás fortélyait, a pecások pedig a régi és modern horgászeszközöket állították ki és ismertették meg az érdeklődőkkel azok használatát. A délelőtt a gyerekeknek tartogatta a legkülönlegesebb programot, hiszen a kicsik növendék kecsegéket telepíthettek a Tiszába.

A látogatókat ezen kívül a folyó Tiszaliget felőli partján horgászverseny, míg a Tiszai hajósok terén régi receptek felhasználásával készült tiszai halételek, halkolbászok, valamint füstölt halak készítőinek megmérettetése, a finomságok kóstolója várta.

Ezúttal sparhelteken rotyogtak a finomságok, a stílusos főzőalkalmatosságok pedig remekül illettek a tradicionális ízek világához.

Az evező mellett a fakanalat is mesterien forgató cibakházi halász, Mészáros Pál az MTI-nek elmondta: az általa készített klasszikus tiszai halászlé különlegességét az adja, hogy a folyóból kifogott sokféle halból készül, amelyekből az apraját alaplének paszírozza le.

A seregszemlén újdonságként feltűnt, Lamúr-ragunak keresztelt amúr ragulevesről pedig készítője, Marion Réka, a szolnoki Városfejlesztő Zrt. marketing munkatársa elárulta: valójában évszázados recept újjászületéséről van szó, amelyre egy interneten fellelt 1912-es kiadású tiszai szakácskönyvben akadt rá.

A szórakozási és kikapcsolódási lehetőségek között emellett filmvetítés, halsimogató és egy rögtönzött kiállítás erejéig a folyó élővilágának bemutatója is megtalálható volt. A programot este fél tíztől pásztortűz-gyújtás zárja.

Az Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! című hagyományőrző programsorozatot Szent Mihály napjához kapcsolódóan szervezte a közmédia kormányzati támogatással, a Magyar Turizmus Zrt. részvételével. Szombaton és vasárnap több mint 1300 település kínált és kínál különleges programokat a látogatóknak, amelyekről a közmédia öt csatornája összesen húszórás műsorfolyam keretében számol be.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

A Phaeton tündöklése és bukása
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához

Más művészeti ágakról

Frédéric Tellier: A tűzön át
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés