bezár
 

art&design

2013. 10. 02.
Díjazott grafikusok tárlata a Táncszínházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A békéscsabai XVIII. Országos Tervezőgrafikai Biennále öt díjazott művészének alkotásaiból nyílik tárlat csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Táncszínház Galériájában.
Felsmann Tamás, Felvidéki András, Láng Anna, Nagy Áron és Sára Ernő műveit láthatják az érdeklődők november 11-ig.

Az új generáció sikeresen szerepelt a biennálén és kapott díjakat. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik díját Nagy Áron, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója nyerte egymilliót meghaladó variációban generálható humoros portréiból készült munkájával - mondta el az MTI-nek Molnár Kálmán grafikusművész, a biennálék egyik szervezője.

A biennáléknak otthont adó Békéscsaba önkormányzatának díját Láng Anna, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója vehette át az összes Shakespeare drámához készített lírai hangulatú plakátsorozatáért.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) egyik díját Felsmann Tamás Munkácsy-díjas grafikusművész kapta bravúrosan finom vonalhálóval épített drámai hatású In memoriam Körössényi Tamás plakátsorozatáért. Az MMA másik díját Felvidéki András Munkácsy-díjas grafikusművész nyerte 32 lapos, vidám hangulatú, egyéni illusztrációval megvalósított Rákóczi kártya című munkájával.

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Konecsni György-életműdíját Sára Ernő grafikusművész kapta - tette hozzá a Molnár Kálmán.

A Díjazottak című kiállítást a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége szervezte, és Lelkes László tervezőgrafikus nyitja meg.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában

Más művészeti ágakról

Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés