bezár
 

art&design

2013. 10. 06.
Megnyílt a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Vásárhelyi Őszi Tárlat minden évben a kortárs magyar képzőművészet országos találkozója – hangoztatta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a jubileumi, 60. kiállítás megnyitóján, vasárnap Hódmezővásárhelyen.
Az elmúlt hatvan esztendő nem volt könnyű, hosszú viták övezték - főként az 1970-es, 1980-as években - a Vásárhelyi Őszi Tárlat súlyát és szerepét. A kiállítás létjogosultságát ma már senki nem kérdőjelezi meg - tette hozzá a politikus.

Mindenki, aki minőséget képvisel és vállalja Tornyai János szellemei hagyatékát, az lehetőséget kap a bemutatkozásra Hódmezővásárhelyen – közölte az államtitkár.

Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója megnyitójában emlékeztetett arra, az első - Galyasi Miklós múzeumigazgató, Kurucz D. István és Almási Gyula Béla festőművészek, valamint Szabó Iván szobrászművész által kezdeményezett – Őszi Tárlat a Hódmezővásárhelyen élő, illetve a város művésztelepein vendégeskedő alkotók kiállítása volt.

Már az első tárlatok díjai is mutatták a képzőművészeti seregszemle országos jelentőségét - tette hozzá.

"Az első évben nemzeti szobrászatunk egyik akkori legnagyobb mestere, Medgyessy Ferenc kapta a Tornyai-plakettet, a következő év fődíjasa pedig a friss Kossuth-díjas Barcsay Jenő volt" - közölte a főigazgató.

A szakember hangsúlyozta: a tárlat meghívásos és beadásos rendszerű szervezésével sikerült elérni, hogy a kiállításnak arca, szerves fejlődéstörténete, mi több, szellemi közössége van.

A jubileumi kiállításra rekordszámú, 768 alkotás érkezett, ezek közül a közönség 194 művész 262 műalkotását láthatja december elejéig az Alföldi Galériában.

A kiállítás megnyitóján mintegy húsz elismerést adtak át. A fődíjat Orbán Viktor miniszterelnöktől és Almási István polgármestertől Czene Márta festőművész vehette át. Az idén első ízben odaítélt – a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Magyar Művészeti Akadémia által közösen alapított - Rudnay Gyula-ösztöndíjat Jagicza Patrícia Linda festőművész kapta.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása

Más művészeti ágakról

Frédéric Tellier: A tűzön át
Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés