bezár
 

art&design

2013. 10. 07.
A vaskori történelem egy megfagyott pillanata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A vaskori történelem egy "megfagyott" pillanatát tárják fel svéd régészek: a lelet azért rendkívüli, mert az 5. századból való erődítmény - amelynek lakóit lemészárolták - a jelek szerint érintetlenül maradt a támadás után.
A Lund Egyetem kutatói Önland szigetén, Svédország délkeleti partjainál folytatnak ásatásokat a 2010-ben felfedezett erődítménynél. A régészeti feltárások vezetője, Helene Viktor tavaly jelentette be, hogy a helyszínen a szerencsétlenül járt lakók holttesteinek maradványaira bukkantak. A régészek azóta számos áldozat testének maradványait találták meg: egy párt hátulról vágtak le, amint ki akartak menekülni egy házból, egy test pedig az ajtóban feküdt - ismertette a Parsthorisonts.com archeológiai portál a részleteket. 
   
"Annyi testet találtunk, hogy feltehetően egy nagyon jól szervezett, nagyon kegyetlen támadás történhetett" - mondta el Helene Wilhelmson, a régészcsoportban dolgozó, történeti csonttannal foglalkozó doktorandusz hallgató.
   
Másfélezer évvel ezelőtt, az úgynevezett skandináviai migrációs korszakban a holtakat rendszerint elégették és szokatlannak számít, ha ebből az időszakból elégetetlen testek maradványait találják meg.

A régészeti helyszín éppen ezért fontos részletekkel szolgál az adott korszakról. A gyűrű alakú Sandby borg erődítményben csupán egyetlen házban öt holttest maradványait lelték meg és az erőd más pontjain is találtak emberi csontmaradványokat, ami arra utal a kutatók szerint, hogy további emberi maradványok is vannak az egykori falak között.
   
Értékes tárgyi leletek is előkerültek, ami felveti a kérdést, hogy a támadók miért nem rabolták el azokat, de ugyanakkor azt is megerősíti, hogy a helyszínen azóta sem fordultak meg kincsekre vadászó fosztogatók.
Az ásatások jelenlegi szakaszában még csupán néhány házat tártak fel, de a régészek úgy vélik, több száz ember élhetett az erődítményben.
Nicolo Dell'Unto, a Lund Egyetem régésze elkészítette a régészeti helyszín háromdimenziós modelljét, amely rekonstruálja, hogyan zajlott le a támadás és a tömegmészárlás.
   
"A 3D-s modellezés egyedülálló lehetőséget nyújt arra, hogy egyszerre láthassunk minden holttestet akkor is, amikor a csontvázakat már egymás után mind kiemelték" - fogalmazott Nicolo Dell'Unto.
   
Egyelőre nincs rá magyarázat, hogy miért maradt érintetlen másfél ezer évig az egykori erődítmény. Egy feltételezés szerint a mészárlás után tabunak tekintették a helyet, ám a régészek remélik, hogy pontosabb magyarázatot kapnak a helyszín teljes feltárásával.
   
Wilhelmson szerint az ásatásokon a migrációs korszak egy napja tárul a kutatók szeme elé, ami egészen egyedülálló.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Más művészeti ágakról

Molnár T. Eszter válaszai a prae.hu körkérdésére
színház

Az ördög báránybőrt visel Az ördög báránybőrt visel
Az Ördög a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés