bezár
 

art&design

2013. 11. 19.
Új művészeti ösztöndíj
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Fischer György (1956-2012) Munkácsy-díjas szobrászművész emlékére jótékonysági kiállítás nyílik november 30-án a művész egykori lakhelyén, Zalaegerszegen, a Báthory utcában. A bevételből a ZAZEE Kulturális Egyesület képzőművészeti ösztöndíjat hoz létre, amellyel a tehetséges fiatal alkotók művészi fejlődését, pályán maradását kívánják elősegíteni.
A vásárlással egybekötött tárlaton a tanítványok, barátok, tisztelők által felajánlott képzőművészeti alkotásokat mutatják be.

A művészeti ösztöndíjat Fischer György örököseinek kezdeményezésére hozták létre. A család erre a célra felajánlott egy Fischer György alkotást is, amelyet a vásárlók között sorsolnak majd ki - mondta el Wettstein Tamás, a ZAZEE Kulturális Egyesület elnöke a szobrász egykori műtermében tartott keddi sajtótájékoztatón.

A szervezők szándéka szerint a jótékonysági kiállítás és vásár bevételéből biztosítani tudják a képzőművészeti ösztöndíj létrehozásához szükséges alaptőkét. A Fischer György Képzőművészeti Ösztöndíjjal azoknak a fiataloknak szeretnének segítséget nyújtani, akik már leérettségiztek, de még nem sikerült felvételt nyerniük a képző- vagy iparművészeti főiskolára.

Az anyagi támogatás mellett szakmai segítséget is kapnak, "befutott" művészekkel konzultációs lehetőséget biztosítanak számukra, jövő év májusában pedig a zalai megyeszékhelyen, az Ady iskola (Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény) galériájában szerveznek munkájukból kiállítást - ismertette Tóth Norbert, az iskola művésztanára, Fischer György volt tanítványa.

Felidézte, hogy mestere pályafutása során bíztatta, ösztönözte a fiatalokat, támogatta a kiállításaikat, segítette a pályán maradásukat.

Fischer György 1956-ban született Siklóson. A pécsi művészeti gimnázium elvégzése után a képzőművészeti főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Somogyi József volt a mestere. Derkovits-ösztöndíjasként 1982-ben került Zalaegerszegre, ahol jelentős szerepet vállalt az Ady Endre Művészeti Általános Iskola és Gimnázium megszervezésében, szakmai programjának kialakításában.

Szobrászként egyedit alkotott, kisplasztikáinak jellegzetes formavilága volt. Köztéri alkotásai közül a legismertebb az Országépítő című bronzszobor, amely civil összefogás eredményeként 2002-ben került posztamensre Zalaegerszegen.
 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről
art&design

F(r)aktúra F(r)aktúra
PAF- F(r)acture / Pintér András Ferenc kiállítása az Art.Salon:Társalgó Galériában
art&design

Afrika másik arca Afrika másik arca
Az Excessocenus című kiállításról a Cervantes Intézetben

Más művészeti ágakról

színház

Minek nevezzelek? Minek nevezzelek?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szinhazinevelés.SZFE című szakmai konferenciájáról
irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
Jonathan Levine: Csekély esély
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés