bezár
 

art&design

2013. 12. 04.
KatonArt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandárjának aktív és nyugállományú tagjainak képzőművészeti alkotásaiból, illetve gyűjteményeikből nyílt kiállítás szerdán a debreceni Kölcsey Központban.
A vasárnapig látogatható tárlaton kiemelt figyelmet kaptak a "Debrecen házi ezrede", a 39. gyalogezred a történetéhez kapcsolódó művek és tablók - mondta Takács Attila ezredes, a dandár parancsnoka a megnyitón, megjegyezve, hogy a gyalogezred emlékét ma a 39. lövész zászlóaljuk őrzi nevében.
    
Véleménye szerint a katonák számára is fontos volt, hogy élményeiket, érzelmeiket bemutathassák másoknak, és ehhez a művészet kitűnő eszköz. Az I. világháborúban - az állóháborúk időszakában - például a lövészárkokban töltött hosszadalmas idő alatt fafaragásokkal vagy töltényhüvelyekből és más eszközökből készített tárgyakkal örökítették meg a háború e mozzanatait.
    
"A katonák és a társadalom, az élő, érző emberek közti kapcsolattartás formájává vált a művészet" - fogalmazott az ezredes.
    
Az ingyenesen látogatható KatonArt elnevezésű kiállításon több tucatnyi fafaragást, kerámiát, fényképet és festményt tettek közszemlére. A fotókon nemcsak harctéri események elevenednek meg, hanem mások mellett a tavaszi árvízi védekezés is.
    
Takács Attila a református egyházzal fennálló kapcsolatukat is méltatta, hiszen a tábori lelkészi szolgálat nem csak a régmúlt háborúiban, de például Afganisztánban is nagy segítséget nyújtott a katonák mindennapjaiban.
    
Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora a kiállítás egy érdekes szekciójának nevezte a karácsonyhoz kötődő bélyegek gyűjteményét. Itt 20 tablón több mint 160 ország - közte ma már nem is létező államok - karácsonyi bélyegei, blokkjai tekinthetők meg. Kiemelte, hogy a világ első kifejezetten karácsonyi bélyegét 1943-ban Magyarországon adták ki.
    
A kiállítás anyaga december 8-a után is megtekinthető a dandár csapatmúzeumában.


 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről
Cséfalvay András: Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés