bezár
 

irodalom

2013. 12. 06.
Elhunyt Solymár József író
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Solymár József író 2013. november 28-án, 84 éves korában elhunyt. Hamvait a család szülőfalujában, Mátraballán helyezi örök nyugalomra.
Solymár József 1929-ben született Mátraballán. Három évig járt az ELTE bölcsészkarára, szabad bölcsészként. Már egyetemi évei alatt Vízmosáson című, szülőfalujának a front alatt történt eseményeit feldolgozó kisregényével III. díjat nyert az országos József Attila irodalmi pályázaton. Ezt követően egyetemi tanulmányait berekesztette és az MTI meghívására az Iroda belső munkatársa lett.

A hatvanas években a Hazafias Népfront "íródeákja" volt, majd riporterként az akkor alakuló Magyar Hírlapnál dolgozott. A rendszerváltozás után az Ország-Világ hetilap főszerkesztője lett. Húsz esztendő alatt csaknem húsz regénye és novelláskötete jelent meg. Novelláinak felhasználásával három film is készült ezekben az években: Szemes Mihály rendezésében az Új Gilgames, id. Nádasy László filmje, a Megöltek egy leányt, valamint Zolnay Pál Négy lány című alkotása.

Csaknem húsz év szünet után, a kilencvenes években kezdett ismét alkotni – ekkor lett igazán a Palócföld írója. Szülőfaluja, Mátraballa, és az ott élő emberek voltak számos írásának ihletői, de igen sok kötetet írt az erdélyi szórványban élő fiatalok számára is.

A Magyar Újságírók Közössége 1996-ban Petőfi Sajtószabadság díjjal tüntette ki, s a Mikszáth Kálmán Társaság a Társaság örökös tagjává választotta.

Forrás: Magyar Írószövetség
nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

huszonegyedik #2 huszonegyedik #2
Szétfolyó furcsaságok: a queer elmélet feltűnései a Frankensteinben
irodalom

Helyzetjel: Terepszemle 2. Helyzetjel: Terepszemle 2.
Út Lyukóból

Más művészeti ágakról

film

Országszerte népszerűsítik Szász Attila legújabb filmjét Országszerte népszerűsítik Szász Attila legújabb filmjét
Premier előtti közönségtalálkozókon vesz részt az Apró Mesék alkotócsapata
Sarah Kane Cleansed című darabja az Ódry Színpadon
színház

A halál geometriája A halál geometriája
Enyedi Éva: Lear halála – a Miskolci Nemzeti Színház előadása a Játékszínben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés