bezár
 

art&design

2013. 12. 07.
Emberi Jogok Világnapja a Gödörben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Gödör Klub idén is megszervezi rendezvényét december 10-én, az Emberi Jogi Világnapon. A programok között szerepel kiállítás-megnyitó, emberi jogi évértékelő, poetry slam és koncertek.
A program kedden 18 órakor a Mindannyian érintettek vagyunk - Emberek a klímaváltozásban című fotókiállítás megnyitójával kezdődik. A klímaváltozást egyszerre egyéni és országos szintű problémaként bemutató, ugyanakkor a folyamatot globális kontextusba helyező kiállítás szervezője a Védegylet Egyesület - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Egy órával később, 19 órától civil évértékelő beszélgetés lesz. Az év emberi jogi szempontból aktuális kérdéseit megvitató évértékelőt 2011 óta szervez a Gödör Klub, az idei beszélgetésen részt vevő civil szervezetek között szerepel a TASZ, a Transparency International Magyarország, A Város Mindenkié Csoport (AVM), a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (Neki), valamint a Hívatlanul Csoport.

21 órától a poetry slam kerül a középpontba: Erdős Virág, Müller Péter Sziámi, Molnár Péter, Horváth Kristóf és Závada Péter slammelnek a gyűlöletbeszédről és az anti-diszkriminációról. Ezután a terep a koncerteké: először a Véletlen Blues Band játszik, majd 23 órától a civil ügyekben és emberi jogokban évtizedek óta aktív Korai Öröm ad akusztikus koncertet.

A rendezvény minden programja ingyenes.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
art&design

Afrika másik arca Afrika másik arca
Az Excessocenus című kiállításról a Cervantes Intézetben

Más művészeti ágakról

irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
színház

Előző héten még kellékek után szaladgáltunk… Előző héten még kellékek után szaladgáltunk…
A Létra Kulturális Egyesület Ébredés című darabjának budapesti bemutatóján jártunk
Jonathan Levine: Csekély esély
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés