bezár
 

art&design

2014. 01. 20.
Raffaello festménye elhagyta a Vatikánt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Majdnem kétszáz év után elhagyta a vatikáni képtárat Raffaello folignói Szűz Mária című festménye, amely a héten az umbriai Foligno városában látható.
Raffaello egyik remekműve a folignói Szent Anna-templom kolostorában látható, majd január 26. után ismét visszatér a Vatikánba.

Az 1511-1512-ben festett művet Sigismondo de' Conti, II. Gyula pápa titkára rendelte meg Raffaellótól hálaadásként Szűz Máriának, miután a nemes ember folignói házát villámcsapás érte, mégsem okozott benne kárt.

A képet először a római Capitolium dombján levő Santa Maria in Aracoeli-templomban állították ki, ahova de' Contit eltemették. 1566-ben a Raffaello-festmény a folignói Szent Anna-templomba került, innen 1797-ben a francia csapatok vitték el Párizsba, ahol az eredetileg fatáblára festett olajképet vászonra helyezték át.

Az alkotás 1816-ban jutott vissza Rómába, ahonnan először tavaly nyáron vitték el, hogy a drezdai Raffaello-kiállításon bemutathassák. Januárban egy napig Milánóban is látható volt a remekmű. 
   
 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.
A Fausttól a Szívlapátig. Kortárs könyvek a középiskolában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés