bezár
 

art&design

2014. 01. 27.
Lemondott Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lemondott Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója; az intézmény vezetője a tudomására jutott kormányzati szándékok miatt távozik a posztjáról március 25-ével.
A főigazgató a tudomására jutott kormányzati szándékokkal indokolja távozását, ezek között említi az Esterházy-kincstár kiragadását az Iparművészeti Múzeum gyűjteményi egységéből, illetve a Kelet-ázsiai Gyűjtemény áthelyezését a Szépművészeti Múzeumhoz. Szerinte ezek nem hozhatók összhangba a pályázatának célkitűzéseivel és az Iparművészeti Múzeum társadalmi rendeltetésével sem.
    
"Szakmai és lelkiismereti okok mellett a jelzett kormányzati intézkedések végrehajtásának következményeiért a jogi és történelmi felelősséget sem tudom vállalni" - írja a főigazgató a január 24-én kelt levélben, amelyben a döntéséről értesítette Balog Zoltánt, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjét.
    
Takács Imre 2006 tavaszától 2007 őszéig, majd 2010 őszétől vezette az Iparművészeti Múzeumot főigazgatóként. 2007-ben Hiller István miniszter a szakma tiltakozását kiváltva mentette fel főigazgatói megbízása alól, ekkor Takács munkaügyi bírósághoz fordult. A testület megállapította, hogy a felmondás "formai hibában szenvedett", és érdemi vizsgálat nélkül visszahelyezte a volt főigazgatót az intézmény élére, mire a miniszter ismét visszavonta vezetői megbízatását. Az immár jogerős bírósági ítélet alapján 2010 októberében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás miniszter helyezte vissza az Iparművészeti Múzeum főigazgatói állásába Takács Imrét.
    
A főigazgató Balog Zoltánnak írt levelében azt is bejelentette: felmondása után visszatérne korábbi munkakörébe, azaz főmuzeológusként dolgozna tovább.
    
A január 24-én kelt levél indokai között szerepel az Esterházy-kincstár áthelyezése, erről 2012 szeptemberében beszélt először Varga Kálmán, az azóta a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központba olvadt Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója, miután döntés született a felújítás alatt álló fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyában működő középiskola kiköltöztetéséről. Varga akkor úgy vélte, hogy ebbe a szárnyba kerülhet az öltözeteket, fegyvereket, dísztárgyakat magába foglaló Esterházy-kincstár gyűjteménye is.
    
A műkincsek áthelyezéséről decemberben kormányhatározat is született. Márciustól pedig a tervek szerint egy új intézmény, az Eszterháza Központ működteti a fertődi Esterházy-kastélyegyüttest, ahol egy új múzeumot és egy Joseph Haydn életművét kutató és bemutató zenei központot is létrehoznak.

 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Más művészeti ágakról

Fischer Iván változata A Müpában
Todd Phillips: Joker
Adrian Grunberg: Rambo V – Utolsó vér
irodalom

Hogyan beszéljünk a jelenről Hogyan beszéljünk a jelenről
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 6. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés