bezár
 

art&design

2014. 02. 05.
A fényt kutatja Molnár László festőművész legújabb munkáiban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Molnár László festőművész az elmúlt három évben készült nonfiguratív festményeiből és grafikáiból nyílik Új képek címmel kiállítás csütörtökön a Budapest Galériában. A művész az MTI-nek elmondta: munkáin a fény megjelenítésével foglalkozik.
A péntektől látható, március 16-ig nyitva tartó tárlaton az elmúlt három évben készült nonfiguratív, absztrakt olajfestményeit és mintegy 40 grafikáját vonultatja fel az 1941-ben Gyöngyöspatán született autodidakta művész.
    
"Az elmúlt években a metafizikus tér foglalkoztatott. Az új képeimen az eddig felépített formákat lebontom, tulajdonképpen kiüresítem a képeimet" - mondta el a festőművész az MTI-nek. Hozzátette: a tárlat alkotásain nyomon követhető lesz, ahogyan eljutott az organikus formáktól a minimális alakzatokig, színhasználatban pedig a színestől a fehérig.
    
Mint kifejtette, absztrakt munkáinak elnevezése sokszor gondot okoz neki, mert azok a befogadói horizontot szűkítik. Példaként a kiállításon is látható Táj korpusszal című művét említette, amelyen a néző a cím hatására a tájat és a feszületet kezdi el keresni. Hozzátette: a képen mindkettő megjelenik, csak absztrakt formában.
    
A tárlaton bemutatja a Hommage á Henry Hubble című sorozatot is, amelyet az amerikai űrteleszkóp kozmoszról készített felvételei ihlettek.
    
Molnár László felidézte, hogy az orosz származású Mark Rothko, az amerikai absztrakt expresszionizmus kiemelkedő alakja művészetében eljutott a minimális formáig, az üresség megjelenítéséig. A tragikus körülmények között elhunyt festő élete utolsó éveiben csak szürke és fehér színekkel dolgozott.
    
A művész szerint ő is ebbe az irányba, a "telített üresség" elérése felé halad. "Amely a meg nem nyilvánult, csakis a metafizikai térben létező formák tárházát, vagyis az isteni, a teremtő szférát vonultatja fel" - hangsúlyozta a művész.
    
Molnár László pályája kezdetén a francia lírai absztrakcióval foglalkozott. Festészete az 1970-es évektől a figuratív és nonfiguratív felfogás összeegyeztethetősége felé fordult. Alkotásai 1980 óta több csoportos és egyéni kiállításon szerepeltek. Műveit a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében őrzik.

 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről
art&design

Publikus '90-es évek Publikus '90-es évek
A Publikus magánügyek. A 90-es évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításról a szentendrei MűvészetMalomban
art&design

F(r)aktúra F(r)aktúra
PAF- F(r)acture / Pintér András Ferenc kiállítása az Art.Salon:Társalgó Galériában

Más művészeti ágakról

színház

Minek nevezzelek? Minek nevezzelek?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szinhazinevelés.SZFE című szakmai konferenciájáról
irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája
Slash, VOLT Fesztivál, 2019. 06. 27.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés