bezár
 

art&design

2014. 02. 09.
Szabadságszobrot a Fesztiválköztársaságnak: díszítsd Te is a Szigetet!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szabadságszobrot a Fesztiválköztársaságnak: díszítsd Te is a Szigetet! Állítsd fel az "álom állam" szimbólumát, tervezz szobrot, installációt, dekorációs elemet, mely színvonalas érdekessége lehet a Fesztiválköztársaságnak, pályázz egyedi projekttel, ami szép, kedves és figyelemfelkeltő! A Sziget Fesztiválköztársaság idén is kiemelt figyelmet fordít a látványvilágára, ezért egy nemzetközi pályázatot is meghirdetnek, aminek keretében várják a legjobb szabadtéri installációs ötleteket, és jelentős összegekkel támogatják azok megvalósítását.
Pályázati kiírást tesz közzé a Sziget Fesztiválköztársaság, mely szerint három kategóriában várnak a 2014-es rendezvényre látványos, szabadtéri installációkat. A pályázati támogatás összege összesen 25 millió forint.

Az első kategóriában a minimum 5X5 méter alapterületű, legalább 10 méter magas és olyan, a jövőben többször felállítható látványosságot várnak, mely akár a Fesztiválköztársaság szimbóluma, "szabadságszobra" is lehet. Ennek az alkotásnak a megvalósítására közel 10 millió forintot (30 ezer eurót) szánnak a szervezők. A következő kategóriában 5 pályaművet díjaznak, s a pályázatoknál elvárás, hogy "a fesztivál ország lakói is elképedve szemléljék, és sem ők, sem természeti erők ne tudjanak kárt tenni benne." A harmadik kategóriában kisebb méretű, de kreatív, pozitív üzenetet hordozó, könnyen megvalósítható, de nehezen lerombolható munkákat érdemes benevezni, mert az elkészítésükhöz 1000 eurós támogatást kaphatnak a nyertesek.

Pályázati részletek itt:
http://sziget.hu/fesztival/info/palyazat/epitsd_sajat_alkotasoddal_a_fesztivalkoztarsasagot.17250.html

Forrás:
Sziget Fesztiválköztársaság, sajtóközlemény.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
art&design

Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban
Élménytúra a Szépművészeti Múzeumban
art&design

Emlékekből konstruált identitás Emlékekből konstruált identitás
Vajon mi jár a fejükben? - Galériatúra a Budapest ArtWeek szervezésében, 2019. április 13.

Más művészeti ágakról

Danny Boyle: Yesterday
irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
A zuhanás sokkja a MáSzínházban
VOLT Fesztivál, 2019. június 26.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés