bezár
 

art&design

2014. 04. 24.
Látogatóközpont a tatabányai Turul-szobornál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tatabányai Turul-szobor közelében Gerecse kapuja névvel látogatóközpontot alakít ki az önkormányzat. Az épület tervezésére meghívásos ötletpályázatot írnak ki - erről döntött csütörtöki ülésén a képviselő-testület.
Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy a kiírásban ajánlatokat kérnek 21. századi modern épületre, organikus, a természetbe illő létesítményre, valamint a természet és a civilizáció közötti átmenetet kapuként megjelenítő formára.
    
Mivel a Turul-szobor közelében csak egyszer és csak egy épületet lehet emelni, a terület kiemelt jellege miatt a létesítménynek emblematikus jelentősége lesz - tette hozzá a polgármester.
    
A látogatóközpontban régészeti, turisztikai és történelmi bemutatóhelyet rendeznének be, valamint egy vendéglőt alakítanának ki.
    
A polgármester elmondta, hogy egyre több a kiránduló az emlékmű környékén és a Kő-hegyen. A turisták számát növeli majd, hogy 2014 nyarán átadják a hegy oldalában kialakított három sziklamászó útvonalat.
    
Az autópályáról is jól látható, fehér mészkősziklákon drótkötelekkel, kötélhidakkal 550 méteres mászóutat, via ferratát építenek ki. A Cseszneken lévő, hasonló létesítmény tatabányai alpinisták munkája, az ottani létesítményt hétvégenként átlagosan 500 látogató keresi fel.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés