bezár
 

art&design

2014. 05. 05.
A Szent István-rend világáról nyílt kiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Szent István-rend világát mutatja be mintegy 400 műtárgy, többek között rendjelek, dokumentumok és díszöltözék segítségével a Magyar Nemzeti Múzeumban hétfőn nyílt kiállítás.
Az augusztus végéig látogatható, Szent István lovagjai - A legrangosabb magyar kitüntetés 250 éve című tárlat megismerteti az érdeklődőkkel a rend életét és felvonultatja a nagymesterek díszruhás képeit a rend megalapításától, 1764-től kezdve egészen napjainkig.
    
A kitüntetést Mária Terézia magyar királynő, osztrák főhercegnő alapította az 1764. május 5-6-án tartott kétnapos ünnepségen - idézte fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a kiállítás megnyitóján. Hozzátette: a rend élete 2011-ben indult újra, amikor is újraalapították Magyar Szent István Rend néven. A 250 éve alapított rend jelmondata: "Publicum meritorum praemium", azaz a köz szolgálatában szerzett érdemek jutalma, amelynek történelmi hagyománya és időtálló üzenete minket is kötelez - fogalmazott Semjén Zsolt.
    
Áder János köztársasági elnök, a kiállítás védnöke levélben köszöntötte a megnyitó résztvevőit. Mint írta, "a tárlat két és fél évszázad adományozói és adományozottjai elé tart tükröt. A kitüntetés sorsának alakulása sokszínű történet Magyarország életében, a kiállítás pedig bemutatja a szándékok és célok, valamint a szempontok és értékek bonyolult rendszerét." Végigkísérhetjük egy Habsburg-házból való magyar uralkodó többségében magyar alattvalóknak adományozott elismerésének történetét a kezdetektől a 21. századi újjászületésig - mutatott rá Áder János.
    
A kiállításon számos külföldi múzeum és magángyűjtő anyaga is látható. Az érdeklődők rendjeleket, festményeket, érméket, metszeteket, dokumentumokat, fényképeket és fegyvereket tekinthetnek meg, köztük Mária Terézia saját ékköves rendjelvényét a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből, Bismarck gyémántdíszes rendjelvényeit Németországból, a rend díszöltözékét Bécsből és Ferdinánd bolgár király IV. Károlytól kapott rendjelvényeit.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Molnár T. Eszter válaszai a prae.hu körkérdésére
Tamás Zsuzsa válaszai a prae.hu körkérdésére
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés