bezár
 

art&design

2014. 05. 14.
Egy kínai falu őre lett a gízai nagy szfinx mása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Közép-Kína egy falujának határában felbukkant a gízai nagy szfinx életnagyságú mása - derült ki fényképes sajtóbeszámolókból.
Az oroszlántestű, emberfejű lényt ábrázoló műalkotás környékén egyelőre csak kíváncsi bámészkodókat, fényképezkedő turistákat látni, akik nagy valószínűséggel nem is tudják, hogy az eredetije Egyiptomban található, s már 4500 éve vigyázza a piramisokat a Nílus völgyének szélén. A világ egyik legősibb, mészkőből faragott szobra 1925-ig nyakig homokban pihent.
    
Noha a másolat nem sikerült tökéletesre, egyértelműen emlékeztet az eredetire, és ahhoz hasonlóan 20 méter magas és több mint 60 méter hosszú. A megépítéséhez vasbetont használtak. Állítólag két hónap alatt elkészültek vele. A több száz éve hiányzó, törött orr Tungkuo falubeli változatának ugyanúgy természetes jellegzetessége.
    
Az építtető azt nyilatkozta, hogy elsősorban turistacsalogatónak szánta, de filmgyártóknak is szívesen bérbe adja a területet. A építményre a jelek szerint sokan lesznek majd kíváncsiak.
    
Kínában országszerte elterjedtek a különböző világfaluk, amelyekben a világ legkülönbözőbb épített nevezetességei megtalálhatók az Eiffel-toronytól a budapesti Hősök terén át a washingtoni Fehér Házig. A múltban ezek igen népszerűek voltak, de ma, az internet világában, és amikor a külföldre utazó kínai turisták száma megközelíti a százmilliót évente, egyre kevésbé vonzó látványosságok.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont
Pólya Zsombor Vonalkázás című munkájáról
Serge Bloch - Davide Cali: Moi, j’attends / I Can’t Wait / Alig várom
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés