bezár
 

art&design

2014. 05. 27.
Kilenc ország harmincegy képzőművésze
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kilenc ország harmincegy képzőművésze vesz részt a vasárnap kezdődő, 22. alkalommal tartandó Ludvig Nemzetközi Művésztelep munkájában a Nagykanizsához közeli Kendlimajorban.
A vasárnap kezdődő és két hétig tartó alkotótáborban ezúttal kilenc ország 31 képzőművésze vesz részt; a magyarok mellett nyugat- és kelet-európai festőművészek, szobrászok és keramikusok érkeznek a Nagyrécsén található művésztelepre, a legtávolabbról Rani Rekha indiai képzőművészt várják - mondta el keddi nagykanizsai sajtótájékoztatóján Ludvig Zoltán festőművész és felesége, Ludvig Klára.
    
Az alkotók között akad olyan olasz művész, aki öreg bejárati ajtókon örökít meg életképeket, egy bolgár alkotó hazájában romos házakat képzőművészeti alkotásként újít fel, honfitársa pedig tíz négyzetméteresnél is nagyobb táblaképeket állít ki nagyobb nyilvános terekben.
    
Mint Ludvig Zoltán hozzátette: a művésztelep hagyományosan mindvégig nyitott, bárki által látogatható, s a két hét során más művészeti programok is várják az érdeklődőket.
    
Június 6-án Kotnyek István nagykanizsai képzőművész vetít filmjeiből, a következő két napban pedig az egri Pince Színház Társulat művészei improvizációs és zenés retró darabot mutatnak be. A két hét alatt elkészülő száznál is több alkotásból a zárókiállítást június 14-én nyitják meg Kendlimajorban.
    
A sajtótájékoztatón elhangzott: a debreceni Sesztina Galériában szerda este nyílik meg a nemrég elhunyt Fischer György zalaegerszegi szobrászművész és Ludvig Zoltán közös tárlata. A Ketten az Univerzumból címet viselő kiállítás egy ugyanitt rendezett, évekkel korábbi tárlat felújítása, emléket is állítva ezzel Fischer György művészetének.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Tájakról, hiányosan Tájakról, hiányosan
A Tájak/Távlatok - Kortárs magyar tájkép (BPF) című kiállításról a Kiscelli Múzeumban

Más művészeti ágakról

színház

A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés