bezár
 

art&design

2014. 06. 02.
Az Év fagylaltja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hagyományoknak megfelelően a Szent Korona Cukrászda ad otthont az Év fagylaltja versenynek Soltvadkerten, ahol hétfőn több mint félszáz fagylalt közül választja ki a győztest a zsűri.
A megmérettetés részleteiről Pataki János, a hazai cukrász ipartestület, valamint a Cukrász-, Fagylalt- és Csokoládékészítők Világszövetségének elnöke a helyszínen elmondta: az idei 56 fagylalt 28 cukrász nevéhez fűződik. A közönséget és a szakmát egyaránt képviselő zsűri a gasztronómiai élmény és a látvány összhangja alapján hozza meg döntését gyártói és kézműves kategóriában.
    
Az elnök arról is beszélt, hogy az indulók kötelező feladata ezúttal egy túrófagylalt elkészítése volt gyümölcsrétegekkel. A szabadon választott alkotásoknál annyi a megkötés, hogy azok lehetőleg természetes alapanyagokból készüljenek.
 A trendekről elmondta: a bírálatra érkezett különlegességek között egyre több a tavalyi győztes vörösboros málnához hasonló, összetett ízvilágú kreáció.
    
Az idei kiírás újdonságairól elmondta: a Magyarország tortája versenyt most először a fagylaltok seregszemléjétől eltérő időpontban és másik helyszínen június 16-án Budapesten rendezik.
    
Emellett terveik között szerepel egy háromnapos fagylaltfesztivál megrendezése, a kifejezetten a nagyközönségnek szánt programot várhatóan jövő tavasszal a budapesti Syma csarnokban tartják majd, míg az Év fagylaltja választás megmarad elsősorban a szakma ünnepének és vetélkedésének.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
A Phaeton tündöklése és bukása
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához

Más művészeti ágakról

Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.
Mozart in the Jungle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés