bezár
 

art&design

2014. 06. 04.
Alámosta az esőzés a salgótarjáni feltámadás-barlangot
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kedvezőtlen időjárás miatt csúsznak Salgótarjánban a kálvária-lépcsősor és a barlangoltár felújítási munkálatai.
A befejezési határidő módosítása miatt az önkormányzat a trianoni békeszerződésre emlékező rendezvényét szerda délután a tervezettől eltérően nem a barlangoltárnál, hanem az országzászlónál tartja – közölte az MTI-vel a nógrádi megyeszékhely polgármestere.
    
Székyné Sztrémi Melinda elmondta: a salgótarjáni belváros fölé magasodó Szent Imre-hegyen a kálvária folytatásaként 1931-ben készült el Bóna Kovács Károly szobrász és Obrincsák Ernő építész alkotása, a sziluettjében a Nagy-Magyarországot formázó Magyar feltámadás barlang. Hozzátette: a szocializmus első éveiben a szakrális emlékhely szobrait meggyalázták, tönkretették, a barlangot pedig befalazták.
    
A polgármester emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat kezdeményezésére idén a területben részben tulajdonos Ipoly Erdő Zrt. Bobály Ádám és Bobály Dávid, a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász-restaurátor, illetve szobrász szakos hallgatóinak közreműködésével látott hozzá a barlang rekonstrukciójához.
    
Az életnagyságú szobrok rekonstrukcióját, a tereprendezési munkálatok, illetve a díszkivilágítás költségét részben az Ipoly Erdő Zrt. részben pedig az önkormányzat állja, az önkormányzati munkálatok jelentős részét a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft. végzi – tette hozza polgármester.     
Elmondta, hogy a barlang feltárásakor kiderült, hogy a tervezettnél jóval több statikai megerősítést kell végezni, mert a tereprendezési munkák és a barlang előtti terület felújítása közben nem várt műszaki, technikai jellegű kivitelezési problémák adódtak. Az folyamatos esőzés miatt megcsúszott a barlang támfala, így a tervezettnél lassabban haladtak a lépcső felújításával, a lépcsősor közvilágításával és térfigyelő-rendszerének kibővítésével.
    
A polgármester közölte: a Magyar feltámadás barlang ünnepélyes átadása nyár közepére várható, azt vagy valamely egyházi ünnephez, vagy a július 29-i Förster Kálmán Emléknaphoz igazítják.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása

Más művészeti ágakról

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral
Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés