bezár
 

art&design

2014. 06. 12.
Mégsem került magánkézbe a velencei Poveglia szigete
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megsemmisítette a Poveglia szigetének adásvételéről létrejött megállapodást az olasz állami vagyonügynökség. A velencei szigetet egy olasz vállalkozó akarta megvásárolni 513 ezer euróért.
Nagy értékű földterületről lévén szó az olasz vagyonügynökség hivatala felülvizsgálta a sziget eladásáról májusban Velencében rendezett árverés eredményét és megállapította, hogy a nyertes vevő által felajánlott valamivel több mint fél millió euró (mintegy 150 millió forint) "kevés" Poveglia szigetéért. Így a sziget egyelőre Velence város tulajdona maradt.
    
A vagyonügynökség szerint az egyik legnagyobb velencei szigetnek számító Poveglia értéke mindezt jóval meghaladja, annál is inkább, mivel beépíthető területről van szó.
    
A 7,25 hektáros és a hatvanas évektől lakatlan Poveglia szigetét a velencei önkormányzat bocsátotta árverésre. A kikiáltási ár 513 ezer euró volt, ezt egyedül Luigi Brugnaro velencei vállalkozó volt képes állni.
    
A szigetért a velencei lakosok is internetes pénzgyűjtést indítottak: 160 ezren csatlakoztak és 420 ezer eurót tudtak összegyűjteni, ami nem bizonyult elegendőnek. A velenceiek azt szeretnék, ha Povegliát zöldövezetként őrizné meg a városi önkormányzat.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Más művészeti ágakról

Tamás Zsuzsa válaszai a prae.hu körkérdésére
színház

Az ördög báránybőrt visel Az ördög báránybőrt visel
Az Ördög a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére
A Fausttól a Szívlapátig. Kortárs könyvek a középiskolában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés