bezár
 

art&design

2014. 06. 14.
2014-ben is Art Market Budapest
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
2014-ben is Art Market Budapest Negyedik alkalommal jelentkezik 2014-ben az Art Market Budapest, amely ma már a kelet-európai régió vezető művészeti vásáraként várja kiállítóit, látogatóit, és vonzza Budapestre a művészetbarátok figyelmét. Az októberben nyíló seregszemle előkészületei már 2013-ban megkezdődtek, a vásár programja 2014-ben is új elemekkel bővül.
Az Art Photo Budapest elnevezésű kiállítási szekció a fotóművészet egyik új európai fővárosaként igyekszik pozícionálni Budapestet, kiemelt programja keretében a vásár vendégvárosaként Berlint látja vendégül. Az eddigi sikerek, a látványosan növekvő nemzetközi érdeklődés alapján a szervezők akár a 25 ezret is meghaladó látogatottságra számítanak az esemény négy napja alatt, a vásár idejére Budapest ismét Közép- és Kelet-Európa művészeti központjává, Európa egyik legvonzóbb kulturális turisztikai célpontjává válik majd.

Az Art Market Budapest kiemelt feladatának tekinti a műgyűjtés kultúrájának fejlesztését és a műgyűjtői tevékenység elismerését, ezért 2014 első felében egyedülálló program keretében, mintegy félszáz szakértő bevonásával megválasztották, és a nyilvánosság előtt egy különleges magazin formájában bemutatták Magyarország 10 legfontosabb kortárs magángyűjtőjét.


Tervek számokban

Az Art Market Budapest célja, hogy széles közönség számára biztosítson magas színvonalú nemzetközi művészeti élményt, egyúttal pedig a régió, és ezen belül is kiemelten Magyarország képzőművészeti választékára irányítsa a nemzetközi figyelmet. A mintegy 6.000 négyzetméteren felépülő kiállítás és vásár több mint 500 művész számára biztosít bemutatkozási lehetőséget. A jelentkezési időszak ugyan még nem zárult le, már most látható, hogy az eddig is több mint 20 kiállító nemzet az idei évben továbbiakkal bővül, a vásáron közel 100 kiállító részvételére, és az eddigi rekordot is meghaladó, 25 ezer fő feletti látogatottságra számítanak a szervezők.


Art Photo Budapest és Berlin vendégváros

Az elmúlt évek sikeres gyakorlatát követve az Art Market Budapest 2014-ben is új elemeket épít be a vásár kiállítási anyagába, ezzel is bővítve és megújítva a művészeti választékot.

A világ fotóművészetét jelentősen befolyásoló huszadik századi mesterek, Brassai, André Kertész, Robert Capa, Moholy-Nagy László és mások nyomdokain, a regionális összehasonlításban jelentősnek tekinthető múzeumi intézményrendszer által biztosított háttérrel, a vezető hazai galériák szinte mindegyikének portfoliójában megtalálható fotóművészek szakmai bázisán Magyarország számára kitörési lehetőséget jelenthet a kortárs fotóművészet nemzetközi kontextusba illesztése, és a máshol nem látható nemzetközi fotóművészeti választék Budapestre koncentrálása. A vásár keretében 2014-ben útjára induló Art Photo Budapest szekció, egyfajta belső vásár létrehozásával Budapestet a fotóművészet egyik új európai fővárosaként igyekeznek bemutatni és népszerűsíteni a szervezők.

Az Art Market Budapest minden évben kiemelt témát választ, amelyet a vásár keretein belül, valamint külső eseményeken mutat be a közönségnek. 2014-ben Berlin, a kulturálisan ma talán legizgalmasabb európai főváros bemutatkozása jelent majd különleges csemegét. Az Art Market Budapest 2014 keretében jelentős arányban képviseltetik magukat majd berlini kiállítók, a vásár idejére tervezett Berlin Nap szakmai beszélgetéseken keresztül mutatja be, minek köszönhető Berlin meghatározó kulturális szerepe. Külső helyszíneken egyebek mellett a különleges berlini gyűjtő, Stefan Haupt kollekciója mutatkozik be, továbbá társművészeti produkciók és a vásár napi zárása után minden este Berlin-Budapest Disco színesíti majd a választékot.

Fókuszban a gyűjtő

Az Art Market Budapest kiemelt feladatának tekinti a műgyűjtők folyamatosan bővülő körének a vásárra történő bevonását éppúgy, mint a műgyűjtői tevékenység elismerését és vonzóvá tételét. 2014 tavaszán ezért az Art Market Budapest széles szakmai bázison különleges programot hozott létre annak érdekében, hogy felmérje és bemutassa, kik tekinthetőek ma Magyarország legjelentősebb kortárs magángyűjtőinek. A kiválasztáshoz a szervezők a műgyűjtés világát és annak magyarországi szereplőit jól ismerő közel félszáz szakértő, köztük hazai kortárs képzőművészeti intézmények igazgatói, szakmai szervezetek vezetői, az Art Market Budapest 2013 keretében kiállított galériák tulajdonosai, a művészeti szaksajtó és a műgyűjtéssel foglalkozó más specialisták segítségét kérték, akik az általuk ma legfontosabbnak tekintett 10-10 kortárs magángyűjtő megnevezésére kaptak lehetőséget. A szakértők szavazatainak összesítésével kialakult sorrend alapján kiadott és széles körben terjesztésre kerülő Magángyűjtők TOP 10 magazin Antal Péter, Bodnár Zoltán, Feuer András, Gerő László, Horváth Béla, Karvalits Ferenc, Pados Gábor, a Spengler Katalin – Somlói Zsolt gyűjtőházaspár, Szűcs Ferenc és Vass László kollekcióját mutatja be.

Az Art Market Budapest népszerű gyűjtői (VIP) programja 2014-ben tovább bővül, az idei évben jelentősen növekvő számű külföldi látogatóra számítanak a szervezők. A magángyűjtés fókuszba helyezését szolgálja többek között a nagy jelentőségű berlini Stefan Haupt gyűjteményt a vásár ideje alatt Budapesten bemutató kiállítás is, amely a vásár egyik szatellit eseménye.


További részletek

Az Art Market Budapest 2014 előkészületei folyamatosan zajlanak, az egyes programelemek kialakítása még folyamatban van ugyan, de számos részlet már most is körvonalazható.
  • Nyitva tartási idő: Az elmúlt évek tapasztalatai, a visszajelzések és észrevételek figyelembe vételével az Art Market Budapest mindennap 11.00 és 20.00 óra között tart majd nyitva, illetve a pénteki napon (22 óráig) meghosszabbított nyitva tartással várja a vásár a látogatókat.
  • Védnök: Az Art Market Budapest védnöke, Nancy G. Brinker, műgyűjtő, az USA kormányának korábbi protokollfőnöke, a Susan G. Komen alapítvány vezetője kíséretével együtt a vásáron személyesen is részt vesz és előadást tart, illetve kiterjedt személyes kapcsolatai bevonásával intenzív szerepet vállal a külföldi, elsősorban a tengerentúli gyűjtők megszólításában.
  • Szakmai Testület: A vásár Szakmai Testületének tagja Deák Erika galériatulajdonos, a Kortárs Galériák Egyesületének képviselője, Einspach Gábor, igazságügyi festményszakértő, a Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetségének elnöke, az Artmagazin alapító-kiadója, Gulyás Gábor, nemzeti biztos, Nicole F. Loeser berlini galériatulajdonos és kurátor (Whiteconcepts Galéria), a ljubljanai és bécsi kiállítóhellyel is rendelkező Photon Galéria tulajdonosa, Dejan Sluga és a bukaresti Adina Zorzini, a Zorzini Galéria tulajdonosa.
  • Továbbra sincs korhatár: A fiatal generáció művészetre nevelése az Art Market Budapest kiemelt törekvése, a díjmentes múzeumpedagógiai foglalkozások az eddigi években ezres nagyságrendben vonzottak iskolásokat a vásárra. A program 2014-ben is folytatódik.
  • sCULTURE: A 2013-ban elindított szobrászati program az idei évben is a vásár egyik leglátványosabb eleme lesz. A tervek szerint 2014 őszén a Millenáris parkjában rendezett szabadtéri kiállítás mellett a program Budapest más közterületeire is kiterjedhet.
  • Inside Art: A vásár szakmai kiegészítő eleme, a kerekasztal-beszélgetésekből, film- és könyvbemutatókból álló program jelentős nemzetközi szakmai személyiségek bevonásával 2014-ben is segít majd az érdeklődőknek „még többet” megtudni a kortárs képzőművészetről.

„Egy nemzetközi művészeti vásár népszerűsége és a vásárnak otthont adó város művészeti központként való bemutatkozásának sikere valamennyi művészeti tényező, a galériák és gyűjtők, a múzeumok és más művészeti - köztük oktatási – intézmények teljesítményén és színvonalán is múlik. Budapest ebből a szempontból évről-évre jobban teljesít, és megérett arra, hogy az Art Market Budapest idején 2014 októberében újra jelentős kulturális fővárosként szerezzen örömet az itt élőknek és idelátogatóknak” – emelte ki Ledényi Attila, a vásár igazgatója.

A Kortárs Magángyűjtők TOP 10 magazin online verziója elérhető az issuu.com oldalán.

Az Art Market Buapestet követheti vagy az eseményhez csatlakozhat a facebookon.


 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

A Phaeton tündöklése és bukása
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához

Más művészeti ágakról

színház

Az ördög báránybőrt visel Az ördög báránybőrt visel
Az Ördög a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére
Pap Kata válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés