bezár
 

art&design

2014. 06. 16.
A színekkel játszik a győri múzeum
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A színekkel játszik június 21-én, a Múzeumok éjszakáján a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, amely 11 helyszínen várja programokkal este hat órától éjfélig az érdeklődőket.
A felújítás alatt álló, ezért március közepe óta zárva tartó, 2016-ban nyitó Apátúr-házban például az épülettel és szerkezetével ismerkedhet a közönség az átalakítást tervező építészek és a műemléki falkutatást végző szakemberek segítségével a Színek a vakolat alatt című program során. De fellép itt a Harmónia régizene-együttes, valamint szecessziós üveg- és papírképeket készíthetnek itt kicsik és nagyok, óránként pedig tűzzománc-foglalkozás indul felnőtteknek.
    
A cserépkályha-történeti kiállítást őrző Fruhmann-házban nem csupán a kiállított darabokhoz fűznek bővebb kommentárt az este hétkor induló vezetés során a szakemberek, de itt agyagozhatnak, készíthetnek kályhacsempét a gyerekek. A Kovács Margit Állandó Kiállítás helyszínén, a Kreszta-házban az alkotó falusi élet pillanatait megörökítő munkáival foglalkozhatnak külön az érdeklődők, míg a Magyar Ispita (a Váczy Péter Gyűjtemény otthona) több programja is a hadiélettel foglalkozik, legyen szó az egykori katonák mindennapjairól vagy a győri Ágyúgyár történetéről.
    
A Vastuskós-házban, amelyben a Patkó Imre Gyűjtemény nyert egykor elhelyezést, Stratégiai táblás játékok a fa bűvöletében címmel szerveznek külön programot az érdeklődőknek. Az egykori városi börtönbe, a Győr Város Levéltárának mai épületébe látogatók pedig az itt kivégzett "lőcsei fehér asszony" történetével ismerkedhetnek meg.
    
A minden programra érvényes belépő a felnőttek számára 1200 forintba, a gyerekeknek fele ennyibe kerül.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Más művészeti ágakról

színház

Az ördög báránybőrt visel Az ördög báránybőrt visel
Az Ördög a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
Mozart in the Jungle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés