bezár
 

irodalom

2014. 07. 02.
Együttműködik a levéltár és a Veritas Intézet
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tudományos kutatásban való együttműködésről állapodott meg Budapest Főváros Levéltára (BFL) és a Veritas Történetkutató Intézet.
A két intézmény innovatív, gyakorlatorientált és magas színvonalú munkáját segítő együttműködési megállapodását Kenyeres István, a BLF főigazgatója és Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója írta alá július 1-jén.
    
A hosszú távra szóló egyezség elsősorban az 1867-es kiegyezéstől 1990-ig tartó időszakot érintő közös kutatásokra vonatkozik, amely a Veritas intézet tudományos tevékenységének gerince - közölte az intézet szerdán az MTI-vel.
    
A tervek szerint a két intézmény a közös munka eredményeit kölcsönösen hasznosítja publikációkban, konferenciákon és kiadványokban, valamint DVD-formában is megjelenteti és eljuttatja más tudományos műhelyeknek, köz- és felsőoktatási intézeteknek.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

irodalom

Diverz megoldások közelképekre Diverz megoldások közelképekre
Pungor András, A hetedik nap a papáé, Budapest, Scolar Kiadó, 2019
irodalom

Jó lenne érteni egymást Jó lenne érteni egymást
Interjú Nényei Pállal Az irodalom visszavág 3. – A hit fényétől az ész világosságáig megjelenésének apropóján
A 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál első napja

Más művészeti ágakról

art&design

Tájakról, hiányosan Tájakról, hiányosan
A Tájak/Távlatok - Kortárs magyar tájkép (BPF) című kiállításról a Kiscelli Múzeumban
Kemény Lili: B monitor című darabja az Ódry Színpadon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés