bezár
 

art&design

2008. 12. 17.
Halottaskocsi Yoko Ono életmű-kiállításán
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Halottaskocsit is kiállít Yoko Ono japán származású művész egy retrospektív kiállításon az északkelet-angliai Gatesheadben, a Baltic Kortárs Művészeti Központban.
 A látogatók kibérelhetik és első ülésén helyet foglalva tehetnek benne egy "kört".
    
A művésznő a Guardian című lapnak azt mondta erről, hogy nem megijeszteni akarja az embereket, hanem ráébreszteni őket, milyen értékes minden egyes nap.
    
A művésznő továbbá arra invitálja a látogatókat, hogy írják le gondolataikat az édesanyjukról, akinek szerepe mindannyiunk életében döntő. 
    
A március 15-ig megtekinthető retrospektív kiállítás John Lennon özvegyének ötvenéves művészi pályafutását mutatja be.
    
A kiállítás legfontosabb üzenete a béke és a szeretet. Yoko Ono azt reméli, ma az embereket ez jobban érdekli. Visszaemlékezett, hogy amikor Lennon és ő, ugyanezt prédikálva, hagyták magukat az ágyban meztelenül fényképezni, még sokan nevettek rajtuk.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása

Más művészeti ágakról

Frédéric Tellier: A tűzön át
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés