bezár
 

art&design

2009. 03. 22.
Kiállítás a vásárhelyi képzőművészeti szimpózium anyagából
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A tavalyi hódmezővásárhelyi képzőművészeti szimpózium anyagából látható kiállítás szombattól az alföldi városban, a Tornyai János Múzeumban.
Medgyesi Konstantin, az intézmény sajtóreferense elmondta: a Képzőművészeti Szimpózium 2008 című tárlatot Ibos Éva művészettörténész nyitja meg.

A tárlaton tíz művész - Balogh Gyula, Balogh Zsófia, Bukor Tibor, László Dániel, Miklós Hajnal, Pap Gitta, Porkoláb Magdolna, Révi Norbert, Sütő Norbert és Szkok Iván - alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A meghívott művészek kiválogatásában László Dániel festőművész, a Sensaria Képzőművészeti Egyesület vezetője vett részt, ebből is következik, hogy a kiállítást a szimpóziumok története során ismét a "sensariás életérzés" határozza meg - tette hozzá a sajtóreferens.
A sensariások a látott élmények hű visszaadására törekszenek, s eközben felhasználják az európai tájképfestészet, valamint csendéletfestés tapasztalatait és hagyományait.

Medgyesi Konstantin elmondta: 2008-ban a szimpózium szervezői úgy gondolták, hogy meghívnak két, sokat látott, tekintélyes képzőművészt is a főként fiatalokból álló társaságba. Így lett része a szimpózium munkájának, s ezáltal a kiállításnak is Balogh Gyula és Szkok Iván. Az ifjak és a tapasztalt mesterek összhangja teremtette meg az alapját, a tárlaton nyomon követhető kifejezésmódnak.

A két alkotóról az intézmény szóvivője kifejtette: Balogh Gyula a hatvanas években újjászerveződött Gyulai Művésztelep egyik alapító tagja, a művészettörténeti szakmai közmegegyezés szerint a szociografikus realizmus hazai elindítója. A művész a "kisvárosi hiperrealizmus" szellemében készíti nagyméretű vízfestményeit. Szkok Iván a hazai kulturális közélet ismert alakja, aki sokat tett a kortárs magyar képzőművészet értékeinek az elismertetéséért. Volt a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke is. Az alkotót a művészettörténészek a fotonaturalizmus híveként tartják számon.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

További írások a rovatból

art&design

Én lenni, nem Én lenni, nem
Késői gondolatok az „új szenzibilitásról”*
Serge Bloch - Davide Cali: Moi, j’attends / I Can’t Wait / Alig várom
art&design

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged

Más művészeti ágakról

színház

Játszma mindhalálig Játszma mindhalálig
Láthatáron Csoport: Hagyaték
Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb, Magvető, 2019.
irodalom

Bemutatták a Prae legújabb számát Bemutatták a Prae legújabb számát
Kis Présház, 2019. november 16.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés