bezár
 

art&design

2009. 04. 08.
Flamandéria, avagy Futurspektív Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Flamandéria, avagy Futurspektív Budapesten Csütörtökön indul útjára az idei tavasz ígéretes fesztiválja, a Futurspektív, ahol Flandria kultúrájával kortárs művészetével találkozhat minden érdeklődő!

Hogyan kell ellen-retrospekítv programsorozatot tervezni? Hogyan lehet a retro-lázat a visszájára fordítani, és a jövő generációit megszólítani? Mindezt áprilisban mi is megtudhatjuk, hiszen e hónap 9-étől egészen 30-áig bezárólag ismerkedhetünk a flamand művészet különböző válfajaival Budapesten.

André Hebbelinck a Flamand Kormány magyarországi képviselője avatta be a sajtó képviselőit a Futurspektív rendezvény kulisszatitkaiba. Ő maga már évek óta él és dolgozik Budapesten, a sajtótájékoztatón pedig kiemelten említette a flamand-magyar kulturális kapcsolatok folyamatosságát, elsősorban a színházi produkciók terén. Hebbelinck szavai szerint a Futurspektiv alapgondolatát Budapest és a flamand nagyvárosok (Antwerpen, Gent) kulturális metszésponti szerepe adta, de a rendezvény célja egyben hagyományteremtés is.


A különböző színházi előadások, kiállítás, zenei estek, filmvetítés és könyvbemutató mind Flandria világát villantja fel egy-egy estére. A flamandokról kialakított klisékre, sztereotípiákra direkt rájátszik néhány program: a gyors ritmusaival inspiráló Shameboy duó és a The Subs csapat koncertje április 18-án az A38-on, vagy a Kopergietery Színház Running című előadása ugyanezen a napon, a Millenárison a flamandok felgyorsított életvitelét, mozgalmasságát mutatja be. Ezzel ellentétben a BerlinBerlin társulat Bonanza című feliratos filmvetítése április 20-21-én a Merlinben, vagy az Ernst Múzeumban 10-én nyíló Vérité Exposée című installáció és filmek a múltidézéssel és az emlékezettel kapcsolatosan a lassú folyamatosságra épülnek.

Mivel a legtöbb művészcsoport különböző nemzetiségű alkotókból áll, a produkciók maguk is egyesítő és összekapcsoló erővel bírnak. Így például az Ahoar zenekar négy tagja közül ketten Irakból származnak, a zongorista flamand, a jazzbőgős viszont német. Meditatív muzsikájukkal a Millenáris Fogadóban lehet megismerkedni, április 10-én. Rachida Lamrabet marokkói származású írónő könyvbemutatóval egybekötött nyilvános beszélgetése az identitás, a női szerep kérdéseivel foglalkozik április 23-án, a Károli Gáspár Református Egyetemen, majd 25-én a 16. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Futurspektív

 

 

A rendezvénysorozat zeneileg tűnik a legsokoldalúbbnak. Egyik produkciója kimondottan múltidéző lesz, a klasszikus zene imádói április 9-én láthatják a Collegium Vocale Gent és az Akademie für Alte Musik Berlin együttesét, akik Händel: Brockes-passióját éneklik a Zeneakadémián. A Zita Swoon nyolcfős csapata pedig már a funktól a bluesig ívelő zenei egyvelegével és rengeteg hangszerrel várja a Millenáris Teátrumra látogatókat április 17-én, majd a Vive La Fête, az elektronikus pop rendhagyó ötöse szórakoztat az A38-on április 30-án. Persze a színházat sem hagyhatjuk ki: Wayn Traub Mária-Magdaléna című darabja a Trafóban április 17-18-án lesz látható, a kortárs tánc egyik legismertebb koreográfusának, Arco Renz-nek két nő találkozására komponált előadása pedig április 30-án, ugyancsak a Trafó színpadán.

 

 

A programsor minden alkotói műfajból kínál csemegét, kedvünkre válogathatunk. Érdemes, hiszen a hamarosan kezdődő fesztivál rengeteg színes, új élménnyel kecsegtet. Aki az itt olvasottak alapján többre is kíváncsi, keresse kedvenceit a felsorolt helyszíneken…

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Fábián Anikó --


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Tamás Zsuzsa válaszai a prae.hu körkérdésére
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés