bezár
 

art&design

2009. 04. 17.
Újabb forduló a londoni magyar képzőművészeti pályázaton
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Londoni Magyar Kulturális Központ képzőművészeti alkotás tervezésére januárban kiírt pályázatára újabb fordulót írt ki, ezúttal június 25. határidővel, mert a március 15-ig beérkezett művek között a brit-magyar szakmai zsűri nem talált a kiírás minden részletének megfelelő alkotást.
A megadott határidőre 31 pályamunka érkezett, és bár a pályázatok között sok érdekes ötlet volt, a szakmai zsűri nem talált minden feltételnek megfelelő alkotást - mondta Tarjányi Natália, az intézet sajtótitkára.

Mint kifejtette, Magyarországon, illetve külföldön élő magyar nemzetiségű hivatásos művészek pályázhatnak korhatár nélkül. Egy alkotó több, de legfeljebb három olyan saját munkával nevezhet, amely a helyszínen megvalósítható.

A pályázó installációt, videó-installációt, szobrot, festményt készíthet a Covent Gardenben álló műemlék jellegű ház, vagyis a magyar intézet belső tereinek díszítésére, beleértve a lépcsőházat is.

További információkat az érdeklődő a www.hungary.org.uk honlapon talál.
Takács Ildikó Katalin intézetigazgató hangsúlyozta: fontos lenne, hogy a pályázók a hely szellemét, a két ország közötti kapcsolódási pontokat, illetve a kor kihívásait szem előtt tartva készítsék el tervüket.


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

A nagy „csiga” útvesztőjében A nagy „csiga” útvesztőjében
Szubjektív kiállítási körkép a New York-i Guggenheim Múzeumban
art&design

Evilági ökotópiák Evilági ökotópiák
Sokan úgy hiszik, régen sárga volt a nap
art&design

Mozgástér és kívülállás Mozgástér és kívülállás
A Bacon, Freud és a Londoni Iskola festészete című kiállítás margójára

Más művészeti ágakról

A HUBBY a B32 Galéria és Kultúrtér színháztermében
irodalom

Soá utolsó túlélői után csak szövegeik maradnak velünk Soá utolsó túlélői után csak szövegeik maradnak velünk
Clara Royer Kertész Imre élete és halálai című könyvéről beszélgetett a szerzővel Schein Gábor és Szegő János


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés