bezár
 

film

2019. 01. 26.
Nem vonja vissza az Oscar-díjért folyó versenyből a hírhedt brit gyermekgyilkosságról szóló ír rövidfilmet rendezője
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nem vonja vissza az Oscar-díjért folyó versenyből a hírhedt brit gyermekgyilkosságról szóló ír rövidfilmet rendezője Vincent Lambe ír rendező nem vonja vissza az amerikai filmakadémia díjáért folyó versengésből Detainment (Letartóztatás) című filmjét, amely a múlt század leghírhedtebb nagy-britanniai gyermekgyilkosságának gyermekelkövetőiről szól. 

Az áldozat, James Bulger szülei felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy rövidfilm kategóriában Oscar-díjra jelölték a fiuk megöléséről Vincent Lambe rendezésében készült filmet, és annak bojkottjára, visszavonására szólítottak fel.

Lambe a 30 perces filmdrámát a rendőrségi jegyzőkönyvek, a két gyermekkorú elkövető, Jon Venables és Robert Thompson kihallgatásairól készül eredeti magnófelvételek alapján készítette el. A két tízéves fiú a kétéves James Bulgert 1993-ban egy liverpooli bevásárlóközpontból édesanyjától csalták el és egy vasúti töltésen brutálisan megkínozták, majd agyonverték.

A Detainment filmdráma számos nemzetközi filmfesztiválon díjat nyert és az amerikai filmakadémia már decemberben kiválasztotta rövidfilm kategóriában Oscar-jelölésre a kilencfilmes rövidlistát meghirdetve. Kedden pedig jelölték a végső versenybe.

"Nem fogom visszavonni az Oscarból. Ez olyan lenne, mintha el kellene égetnünk a film minden kópiáját. Ezzel a film készítésének céljait hiúsítanánk meg" - közölte a rendező csütörtökön a BBC-vel. 

"A közvélemény jelenleg úgy gondolja, hogy a két elkövető egyszerűen gonosz volt, és bírálat ér mindenkit, aki ettől eltérően szólal meg és egy alternatív okot mond arról, miért tették ezt, vagy megpróbálja megérteni cselekedetüket" - mondta.

Az áldozat szülei bírálták a film készítőit, ugyanis nem konzultáltak velük. Emiatt Lambe már korábban elnézést kért. "Erről sokat és mélyen gondolkodtunk. Találkozni akartam velük, és megpróbálni elmagyarázni, miért csinálom a filmet" - mondta Lambe. Ez azonban már azután volt, hogy a filmet a mozikban és filmfesztiválokon is bemutatták. "Sajnálom, hogy korábban nem beszéltünk velük" - tette hozzá.

A 38 éves Lambe 2012-ben határozta el, hogy filmet készít a ügyről. "Évek óta eszemben járt a Bulger-ügy horrorja. Tizenkét éves voltam, amikor az eset történt, és nagyon az agyamba vésődött. Nekem mindig azt mondták, hogy azok a fiúk sátánok. Még most is úgy tekintenek erre az ügyre, ami egyértelműen fekete és fehér. Úgy gondolom, szükség van arra, hogy ennél jóval mélyebben megértsük. A szürke egy kis árnyalatát akartam hozzáadni" - nyilatkozta a rendező korábban.

Cáfolta, hogy szimpátiát akart volna kelteni a gyilkosok iránt és mint mondta, mentségeket sem akart találni. Nem akarta azt sem, hogy a családnak újabb szenvedést okozzon.

Thompsont és Venablest annak idején meghatározatlan idejű elzárásra ítélték, majd 2001-ben szigorú feltételekkel szabadlábra helyezték, ami hatalmas felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában. Mindkét fiú új személyazonosságot kapott. Venablest azonban 2010-ben ismét börtönbüntetésre ítélték gyermekpornográfia miatt, ahonnan 2013-ban szabadulhatott. Jelenleg is börtönben ül, mert tavaly ismét elítélték gyermekpornográfia vádjával.
 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

film

Én vagyok Vasember Én vagyok Vasember
Bosszúállók: Végjáték
Michael Herbig: A hőlégballon
Művészet, média, marketing konferencia a Pesti Vigadóban
David Lynch: Small Stories / Kis történetek című fotókiállítása a Műcsarnokban

Más művészeti ágakról

Révész Emese: Simi és a rendetlen betűk
irodalom

Diverz megoldások közelképekre Diverz megoldások közelképekre
Pungor András, A hetedik nap a papáé, Budapest, Scolar Kiadó, 2019
építészet

Hatalmas méhkaptárra emlékeztető építmény New Yorkban
Thomas Heatherwick nagyot álmodott
Interjú Marék Veronikával a meseírás művészetéről, a példaképekről, a gyerekirodalom helyzetéről és a siker titkáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés