bezár
 

art&design

2009. 05. 08.
Veterántűzoltóautó-verseny lesz szombaton Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Szent Flórián Veterán Tűzoltóautó Futamot rendez a Tűzoltó Múzeum szombaton Budapesten.
A futamon rendhagyó módon a múzeum gyűjteményét képező muzeális járművek, 1913-as Austro Daimler gépezetes tolólétra, 1923-as Rába gépjárműfecskendő, 1970-es CSD 420 gépjármű fecskendő versenyez egymással - mondta el Csicsmann Gyula tűzoltó alezredes, a Tűzoltó Múzeum igazgatója.
    
A vezetéstechnikai verseny a múzeum udvarán, szertárában és a környező utcákon zajlik majd 3 fős csapatok részvételével. Hat csapat verseng egymással: az Írott Sajtó, az Elektronikus Sajtó, a Női Tűzoltók csapata, a Rally Nyertesek, a Szövetségek és a Női Idegenvezetők csapata.
    
A versenyszabályzat értelmében a csapattagok egymás közt döntik el, ki melyik autót fogja vezetni. A pályán egyszerre csak egy autó indul, így a navigátort is maguk közül választják az indulók. A járműveket és a pályát szakszemélyzet mutatja be a versenyzőknek, akik ezalatt megfigyelhetik a gépjármű kezelését, technikáját. A pályán előzetes gyakorlásra nincs lehetőség, mivel mindenkinek egyenlő esélyeket kívánnak biztosítani - közölte Csicsmann Gyula.
    
Tájékoztatása szerint a futam apropóját adja Szent Flórián Napja is, amelyet május 4-én ünnepelnek a magyar tűzoltók, megemlékezve a tűzoltók védőszentjének évfordulójáról.
    
Gyönyörű, különleges autókat láthat a közönség, amelyeket eredeti állapotában őrzött meg a múzeum, s legalább évente egyszer szeretnék megmutatni a nyilvánosságnak - mutatott rá az igazgató. Hozzátette: nagyon nehéz ezeket a járműveket vezetni, a 4-féle pedál egészen más sorrendben van, mint amit a mai sofőr megszokott. Ezen túl küllős kerekek és tömör gumik jellemzik a veterán tűzoltóautókat, amelyeket eredetileg gépészek vezettek.
    
A versenyen indulók egyéni és csapatdíjazásban is részesülnek.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)

Más művészeti ágakról

színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*
színház

Az ördög báránybőrt visel Az ördög báránybőrt visel
Az Ördög a Városmajori Szabadtéri Színpadon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés